`

A magyarországi csokoládégyártás érzékelhetően a minőség irányába mozdult el, egyre több a magas kakaótartalmú és a kézműves termék – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pénteken, Szerencsen sajtótájékoztatón, amelyet egy gazdafórum előtt tartott.


Tavaly és tavalyelőtt tizennyolcezer tonna csokoládé készült Magyarországon, ennek csaknem harmada külföldi piacokon talált gazdára. A csokoládégyártás egyre komolyabb szereplője az élelmiszeriparnak – emelte ki a miniszter. Megjegyezte, hogy a csokoládégyártás és -készítés fejlődésére a felsőoktatás és a szakképzés is reagált, a gödöllői Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karán már folyik ehhez illeszkedő oktatás, és több helyen szakképzés.

A miniszter a sajtótájékoztatón méltatta a Bonbon Kft. eredményeit, amely megőrizte a szerencsi csokoládégyártás évszázados hagyományait. A szerencsi csokoládé szerint egyszerre kézműves és nagyobb volumenű élelmiszeripari termék. Fazekas Sándor reményét fogalmazta meg, hogy Magyarország cukoripari helyzete megengedi majd, hogy a cukorgyártás is visszatérjen Szerencsre. Ehhez szerinte megvan a megfelelő mezőgazdasági háttér, hiszen Borsod-Abaúj-Zemplén megye erős mezőgazdasági térség, ahol tizenötezer őstermelő, társas vállalkozás vagy családi gazdaság tevékenykedik.

Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere arról beszélt, hogy a város mindig élelmiszeripari város volt, ezt szeretnék a jövőben erősíteni. Mint mondta, az ipari létesítmények nemcsak a helybelieknek adnak munkát, hanem felvevőpiacot is jelentenek a térség mezőgazdasági vállalkozóinak. Hozzáfűzte: mivel Szerencs Tokaj-Hegyalja kapuja, a jövőben a borvidékhez kapcsolható mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztésekkel is szeretnék erősíteni a helyi kínálatot.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám