Országos hírek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászai 2014 óta közel 1000 milliárd forintnyi forrás lehívásához segítették hozzá a gazdálkodókat. A 650 fős országos kamarai falugazdász-hálózat személyes segítségére az idei egységes kérelmek beadásánál is számíthatnak a gazdák – hangzott el a NAK megújult mezőcsáti falugazdász-irodájának február 2-i átadásán.


Jól mutatja a magyar agrárium fokozódó jelentőségét, hogy hét év alatt másfélszeresére nőtt a kibocsátása, valamint harmadával bővült az agrárexport. Több mint 70 ezer új munkahely jött létre a mezőgazdaságban, élelmiszeriparban, és sikerült magyar kézben tartani a termőföldeket.
–  A NAK gazdatámogató hálózata számos téren segíti a mintegy 400 ezer fős tagságát tevékenységében, fejlesztéseiben, bürokratikus terheinek enyhítésében. A 2014-ben általunk átvett falugazdász-hálózat országszerte több mint kétezer ügyfélfogadási ponton, 650 fővel áll a kamarai tagok rendelkezésére – mondta el Győrffy Balázs, a NAK elnöke a megújult mezőcsáti falugazdász-iroda február 2-i átadásán. – Falugazdászaink egyebek közt gyűjtik a termésbecsléshez, állapotminősítéshez szükséges adatokat, segítenek az időjárással kapcsolatos káresemények felmérésében, különböző igazolásokat állítanak ki. Emellett ingyenesen végzik az őstermelői igazolványokkal kapcsolatos ügyintézést – ezzel eddig közel egymilliárd forintot spórolva meg az ország gazdálkodóinak.

A NAK saját szolgáltatásokkal is áll tagsága rendelkezésére, mint például kedvező agrárbiztosítások közvetítése, vagy a tagok igényei alapján kidolgozott BirtOKOS telekommunikációs szolgáltatás. Továbbá a falugazdászok – számos egyéb tevékenységük mellett – tájékoztatják a gazdálkodókat a nekik megfelelő agrártámogatásokról, valamint segítik őket azok lehívásában.  
– Sokatmondó adat, hogy rendre az egységes kérelmek 70-80 százalékát a falugazdászok segítették beadni, és idén sem lesz ez másképp. Az egységes kérelmeket és a Vidékfejlesztési Program pályázatait is figyelembe véve közel 1000 milliárd forintra rúg az az összeg, amihez 2014 óta a gazdálkodók a kamarai falugazdász-hálózat segítségével jutottak hozzá – hangsúlyozta Győrffy Balázs.

A kamarai falugazdász-hálózatnak köszönhetően nem volt zavar az új uniós támogatási rendszerre történő átállásban sem – szemben például Romániával, Franciaországgal vagy Nagy-Britanniával, ahol például nem tudták a június 30-i határidőig kifizetni a támogatásokat. Nem minden országban van ilyen hálózat, amire pedig a tapasztalatok szerint nagyon is szükség van. Az Európai Bizottságban a közeljövő tervezése kapcsán már felvetették, hogy más tagországokban is be kellene vezetni a magyarhoz hasonló professzionális szakmai támogató hálózatot, s csak annak megléte esetén adnának támogatásokat.

A falugazdász-iroda átadási ünnepségén Tállai András, a térség országgyűlési képviselője megjegyezte, az iroda jelentősége abban rejlik, hogy összeköti az államot és a gazdálkodókat, segítve utóbbiakat a gyorsabb adminisztrációs ügyintézésben, az egyéb szakmai információk átadásában. Mint mondta, szükség is van erre, hiszen itt erős a mezőgazdasági élet: 1700 őstermelő és és közel száz egyéni és társas vállalkozás végez agrártevékenységet. Tállai András kiemelte, hogy az őstermelők nem csak ebben az irodában kaphatnak segítséget, hanem a NAV is igyekszik könnyíteni helyzetükön, például a megváltozott szja-bevallási szabályokkal.

A mezőcsáti iroda átadói: Taskó József megyei NAK-elnök, Tállai András és Győrffy Balázs

 


(nak.hu) (fotó: Gyulai Tóth Zoltán/NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám