Nemzetek Ligája: Hollandia legyőzte a világbajnokot

Hollandia
Netherlands' players celebrate after Netherlands' midfielder Georginio Wijnaldum scored a goal during the UEFA Nations League football match between the Netherlands and France at the Feijenoord stadium in Rotterdam on November 16, 2018. (Photo by JOHN THYS / AFP)
Vágólapra másolva!
Pénteken este csak egy meccset rendeztek a Nemzetek Ligája legmagasabban jegyzett, A-divíziójában, az viszont igazi rangadónak ígérkezett: Hollandia a világbajnok Franciaországot fogadta az 1. csoportban. A várt izgalmak elmaradtak, a hollandok simán, 2-0-ra verték a világbajnokot és csak Hugo Llorison múlt, hogy nem lett még nagyobb különbségű a győzelem. Ezzel az is biztossá vált, hogy a németek kiestek a B-divízióba. 

A franciák azzal a tudattal léphettek pályára, hogy ha nem kapnak ki, biztosan megnyerik a hármast a hollandok és a németek előtt, ez pedig az első félidőben a játékukon is meglátszott.

Csupán a második percig kellett várni az első komoly helyzetig, azt a hazaiak alakították ki, amely után Wijnaldum lőhetett tisztán a tizenhatoson belülről, Lloris azonban bravúrral hárított. Lehetőségei akadtak a vendégeknek is, de egyértelműen látszott, Deschamp csapatának tökéletes a gólnélküli döntetlen. A defenzív taktika egészen a 44. percig tökéletesen működött, akkor viszont egy hatalmas védelmi hibát kihasználva Babel tüzelt közelről és bár Lloris ezt a próbálkozást is védte, a kipattanónál már ő is tehetetlen volt, Wijnaldum a kapuba bombázott.

A második félidőben azonban ahelyett, hogy megszaporodtak volna a francia támadások, a hollandok jártak közelebb a gólhoz, csak Lloris bravúrjain múlt, hogy nem zárta le a 60. percig a találkozót Ronald Koeman együttese. Deschampnak sem tetszett, amit a pályán lát, be is küldte Sissokót és Dembelét, lendületet azonban ők sem tudtak hozni a vendégek játékába, továbbra is a hollandok akarata érvényesült.

A slusszpoén végül a 93. percre maradt, amikor Sissoko butasága után az angol játékvezető, Anthony Taylor büntetőt ítélt, Depay pedig hanyag eleganciával bepanenkázta azt.

2-0-s győzelmével Hollandia saját kezébe vette a sorsát, ha nem kap ki Németországban az utolsó fordlóban, megnyeri a csoportot.

A B osztályban biztossá vált a dánok feljutása, miután 2-1-re győztek Walesben. Az 1. csoportban a cseh-szlovák mérkőzés dönt majd a bennmaradásról. A C osztályban - amelyben a magyar válogatott is szerepel - Ciprus hazai pályán csupán döntetlent játszott Bulgáriával. Magyar szempontból ez azért fontos, mert a csoportok utolsó helyezettjei mellett a négy csoport legrosszabb harmadikja szintén egy osztállyal lejjebb folytatja majd szereplését. Ebben a rangsorban - négycsapatos csoportok esetében - a negyedik helyezettek elleni eredményeket nem veszik figyelembe, így a ciprusiaknak ez az első pontjuk, a magyar válogatottnak három pontja van. A szlovénok ezúttal sem nyertek - döntetlent játszottak a norvégokkal - ezzel eldőlt, hogy kiesnek. A D osztályban az örmények 6-2-re győztek Gibraltáron, az észak-amerikai profiligában (MLS) szereplő Chicago Fire csatára, Jura Movsziszjan négyszer volt eredményes. A macedónok Liechtenstein vendégeként nyertek 2-0-ra, a meccs első gólját az újpest korábbi, a spanyol Levante jelenlegi légiósa, Enisz Bardi szerezte.

Eredmények:
A osztály:
1. csoport:
Hollandia-Franciaország 2-0 (1-0)
gólszerzők: Wijnaldum (44.), Depay (95., tizenegyesből)
Az állás: 1. Franciaország 7 pont/4 mérkőzés, 2. Hollandia 6/3, 3. Németország 1/3

B osztály:
1. csoport:
Szlovákia-Ukrajna 4-1 (2-0)
g.: Rusnak (6.), Kucka (26.), Zrelak (52.), Mak (61.), illetve Konopljanka (47.)
Az állás: 1. Ukrajna 9 pont/4 mérkőzés, 2. Szlovákia 3/3 (5-4), 3. Csehország 3/3 (3-4)

4. csoport:
Wales-Dánia 1-2 (0-1)
g.: Bale (89.), illetve Jörgensen (42.), Braithwaite (88.)
Az állás: 1. Dánia 7 pont/3 mérkőzés, 2. Wales 6/4, 3. Írország 1/3

C osztály:
3. csoport:
Ciprus-Bulgária 1-1 (1-0)
g.: Zahariu (24.), illetve Dimitrov (89., tizenegyesből)

Szlovénia-Norvégia 1-1 (1-0)
g.: Verbic (9.), illetve Johnsen (85.)
Az állás: 1. Norvégia 10 pont/5 mérkőzés (5-2), 2. Bulgária 10/5 (6-4), 3. Ciprus 5/5, 4. Szlovénia 2/5

D osztály:
4. csoport:
Gibraltár-Örményország 2-6 (1-1)
g.: De Barr (10.), Priestley (78.), illetve Movsziszjan (27., 48., 52., 54.), Kartaszjan (66.), Karapetjan (94.)

Liechtenstein-Macedónia 0-2 (0-0)
g.: Bardi (53.), Nesztorovszki (91.)
kiállítva: Wieser (50., Liechtenstein)
Az állás: 1. Macedónia 12 pont/5 mérkőzés, 2. Örményország 9/5, 3. Gibraltár 6/5, 4. Liechtenstein 3/5