. Ma Emma napja van.
Merész válogatás
2018-06-07 21:04:33
Merész válogatás

Merész válogatás

Az immár tizennyolcadik alkalommal megrendezett Pécsi Országos  Színházi  Találkozó június 7. és 16. között  várja a színház szerelmeseit.


A fesztivál versenyprogramjában tizennégy előadás, köztük négy budapesti, öt vidéki és öt határon túli produkció szerepel. A darabokat a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán és kamaraszínházában láthatja a közönség. Az idei versenyprogramot Regős János és Térey János válogatta Bazsányi Sándor és Balog József segítségével. Az off program  keretében több mint 100 rendezvény - közönségtalálkozók, koncertek, beszélgetések, további színházi előadások - várják az érdeklődőket


A jeles esemény idei díszvendége, Bálint András Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházigazgató, rendező köszöntőjében  annak a véleményének  is hangot adott, hogy az idei versenydarabokat ugyan  merész válogatásnak érzi, de neki személy szerint ez nagyon tetszik.


A megnyitót megelőzően a  hagyományokhoz híven versenyprogramba beválogatott társulatok képviselői lakatot helyeztek el a Janus Pannonius utcában található  lakatfalon. A Széchenyi téren  pedig  plakátkiállítás nyílt, amely az évad több mint 400 előadását hirdető alkotás látható.

Utoljára frissítve: 2018-06-07 21:05:55

További híreink
Április 11. a Parkinson betegek világnapja
Nem csak az idősek betegsége. Ígéretes új módszerek, nagy társadalmi hiányosságok a Parkinson-kór kezelésében
2024-04-11 22:55:44, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Világszenzáció: Karikó Katalin után egy nappal újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvo...
2023-10-03 17:21:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A tangó tüzében izzik ismét Pécs
Ismét várja az érdeklődőket a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep, immár harmadszor.
2023-09-29 02:19:13, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az Országos Színház Találkozón is látható lesz a Csirkefej, az egyik szereplő, Bacskó Tünde pedig az egyik jel...
Bővebben >>