J.R.R. Tolkien: A gyűrűk ura összefoglaló

Elérkeztünk tehát az összefoglalóhoz.

Az első és legfontosabb dolog, amivel talán az első kötetnél kezdenem kellett volna, én az Európa Kiadó 2004-es kiadását olvastam. Bár szerintem a borító alapján ki lehet keresni, mert mindegyik kiadásnak más a borítója.

Magát a cselekményt már nem szeretném tovább ecsetelni, ezekről bővebben írtam itt, itt és itt. Azt hiszem, az egyes részekből lehetett érezni, hogy ez a könyv valamiért nem lett a szívem csücske, és ez némi magyarázatra szorul.

Tolkien érdemeit nem lehet elvitatni, kétségtelenül nagyot alkotott, ezt el kell ismernem. Elvégre egy komplett új világot hozott létre földrajzzal, történelemmel, nyelvekkel. És ezt a világot mindenféle egzotikus lényekkel népesítette be: tündékkel, törpökkel, hobbitokkal, entekkel, stb. És valami újról, a mi emberi világunktól ennyire eltérő dolgokról olvasni, ez valahogy alapból felkelti az ember kíváncsiságát.

Tolkien azonban alapvetően tudós ember volt, nyelvész. Ugye kitalált egy mesterséges nyelvet új betűkkel, szavakkal és nyelvtannal. És eköré kerekített egy hosszú-hosszú történetet. És nekem olvasás közben végig az volt az érzésem, hogy Tolkien elszórakoztatta magát unalmas perceiben ezzel a történettel, de alapvetően nem a nagyközönségnek szánta. Mert nekem valahogy nem voltak egyensúlyban a dolgok ebben a könyvben. Tolkien kikerekítette azokat a témákat, amik őt jobban foglalkoztatták, a többivel nem különösebben foglalkozott. Ez a szereplőknél látszik meg igazán. Sok szereplőt csak olyan szinten ismerünk meg, hogy tudjuk, melyik fajba tartozik. Egyik karaktert, még a legfőbb szereplőket sem éreztem igazán kidolgozottnak.

Azért sikerült kedvenc szereplőt találnom magamnak, igaz, csak a végére kristályosodott ki bennem, hogy ő lesz az. Ez pedig Samu. Én azt hiszem, hogy ő a rejtett kincs ebben a történetben, az olvasó szerintem vele tud a legjobban azonosulni. Mert ő olyan kis egyszerű életet él, egyszerű vágyai vannak. De belecsöppen ezekbe a sorsfordító eseményekbe, és akkor maga is meglepődik, milyen rejtett képességei vannak. Próbálja mindig a dolgok jó oldalát nézni, hűséges, odaadó és kitartó. Egy olyan hős, aki például Aragornnal szemben nem született nagy dolgokra, mégis helytállt az események sűrűjében.

Azért mégis egy mondat a cselekményről. Mennyiféleképpen meg lehet írni a jó és a rossz párharcát! Mert alapvetően ez a könyv is arról szólt. Sőt, mintha minden történet a világon, a romantikus regények és még a saját életünk is erről szólna. Minden-minden visszafejthető ehhez az ősi alapvetéshez.

Összességében tehát emelem a kalapom Tolkien munkássága előtt, kétségtelenül valami zseniálisat hozott létre, de talán még dolgozhatott volna rajta. Épp ezért ezt a könyvet én nem is ajánlanám jó szívvel mindenkinek. Csak az igazán kíváncsiaknak, akik szemet tudnak hunyni a hiányosságai felett.