Az Orbán-kormány 2,3 milliárd forinttal támogatja a magyar űrkutatást

2019. március 18., 21:52

Szerző:

Ferencz Orsolya személyében Magyarországnak 2018 novembere óta űrkutatásért felelős miniszteri biztosa is van, a most pedig a 444 arra hívja fel a figyelmet, hogy a hétfői Magyar Közlöny szerint a kabinet 

2 321 600 000 forintot ad 2019-ben a magyar űrkutatás és űrtevékenység fejlesztésére, 

mert a magyar gazdasági fejlődés szempontjából kiemelt jelentőséggel bíró ágazatról van szó.

Ferencz Orsolya
Fotó: Echo TV/YouTube

Ferencz Orsolya nem sokkal a kinevezése után az űrkutatás vívmányaival akart harcolni a bevándorlás ellen, nemrég pedig arról beszélt, hogy mielőbb szeretne magyar műholdat. A szektor pedig eddig 2,2 milliárd forint támogatást kapott, ezt kellene megduplázni, cél pedig az, hogy a regionális versenytársakkal összemérhetők legyünk – mondta, és úgy tűnik, sikerült elérnie, hogy megkapja a támogatást.