Eredménytelennek nyilvánították a Lánchíd és a Váralagút felújítására kiírt közbeszerzést

2020. január 27., 15:26

Szerző:

A Budapest Városüzemeltetési Holding (BVH) döntött a Lánchíd és a Váralagút rekonstrukciójára és a kapcsolódó beruházásokról, köztük a Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró felújítására kiírt tenderről. A közbeszerzési eljárást érvényesnek, egyúttal eredménytelennek nyilvánították – írja a Népszava.

A rendelkezésre álló teljes beruházási összeg,

bruttó 23,36 milliárd forint ugyanis nem elegendő arra, hogy akár a legkedvezőbb ajánlatot tevő céggel szerződést köthessenek.

Az ajánlatok alapján megállapították, hogy még a teljes anyagi fedezet sem elegendő a Széchenyi lánchíd rekonstrukciójára. A cégek által ajánlott nettó árakon felül a kivitelezővel kötendő szerződéstervezet 10 százalék kötelező tartalékkereset tartalmaz, így a fedezet meghatározásához az ajánlati árhoz ezt a tartalékkeretet, valamint a 1,5 százalékos mérnökdíjat és az 1 százalékos egyéb költséget is hozzá kell számolni.

Karácsony Gergely főpolgármester ezért azt tanácsolja Fővárosi Közgyűlésnek, vizsgálják felül a feladatok kivitelezési sorrendjét és ütemezését. Kezdeményezi emellett a kormánynál a Várhegyi alagút felújítására biztosított 6 milliárd forint átcsoportosítását a a Lánchíd felújítására. Szükségesnek tartja továbbá a beruházás terveinek, a közbeszerzési kiírás feltételeinek áttekintését a költségek csökkentése érdekében.

Budapest este
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ha a fővárosi közgyűlés Karácsony Gergely javaslatára szerdán eredménytelennek nyilvánítja a tendert, akkor újabb 6-8 hónapot késhet a rekonstrukció.