Hivatalosan is vége a migrációs válságnak Európában, de Orbán Viktor kivont karddal harcol tovább a semmi ellen

2019. június 24., 14:40

Szerző:

Három éven át tartó folyamatos csökkenés után tavaly már megfelelt az Európai Unióban benyújtott menedékkérelmek száma a migrációs válság kezdete előtti szintnek – írta az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal ma közzétett éves jelentése nyomán a 24.hu.

Az ügynökség arról számolt be, hogy 2018-ban 666 480-an kértek nemzetközi védelmet az EU huszonnyolc tagállamában, illetve Izlandon, Norvégiában és Svájcban, ami 10 százalékos csökkenés a 44 százalékos visszaesést produkáló megelőző évhez képest, és

már megfelel a 2015-ös példátlan menekültáradat előtti szintnek.

Kiemelték: bár a beadványok száma meglehetősen stabilan alakult, voltak lényeges eltérések egyes országok között. A kérelmezők legnagyobb csoportját továbbra is a szíriaiak alkották, részarányuk azonban nagyjából 13 százalékra esett vissza. Őket az afgánok és az irakiak 7-7 százalékkal követték, majd a pakisztániak, az irániak, a nigériaiak, a törökök és a venezuelaiak. 2015-ben és 2016-ban még minden negyedik menedékkérő szíriai volt.

Az összes beadvány közel háromnegyedét Németországban, Franciaországban, Görögországban, Olaszországban és Spanyolországban nyújtották be. A végső határozatra váró ügyek száma 2018 végén 896 ezer körül volt, 6 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Orbán Viktor ettől függetlenül bevándorlásügyben az EU ellen küzd továbbra is

– emlékeztet a lap.

Fotó: Kovalovszky Dániel

A Frontex már januárban jelezte, hogy 2015-höz képest 92 százalékkal visszaesett az Európába irányuló migráció, de ahogy Orbánt, úgy a jelek szerint belbiztonsági főtanácsadóját, Bakondi Györgyöt (a fenti képen) sem zavarják a tények: a magyar határ lezárása után Horvátország felé terelődött a fő útvonal, a szervezők, csempészek új irányokat keresnek – nyilatkozta az M1-nek még a télen.

Június elején jött a hír, hogy a hatalmas migránsveszély miatt polgárőröket és honvédeket is a határra vezényeltek.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.