Hatalmas lángokkal ég a békéscsabai István malom, megkezdték a szomszédos kórház evakuálását - Videó

2019. május 21., 17:44

Szerző:

Kigyulladt a Szent István Malom Békéscsabán, a Gőzmalom téren kedd délután. A helyszínre a békéscsabai, a gyulai, a mezőberényi, a mezőkovácsházi, a szarvasi, a szeghalmi és az orosházi hivatásos tűzoltókat riasztották. Az egységek a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett oltják a lángokat – olvasható a megyei katasztrófavédelem honlapján.

Úgy tudjuk, megkezdték a malom közelében lévő kórház egyik szárnyának kiürítését. Helyszíni beszámolók szerint akkora a hőhatás, hogy mintegy 80 méteres távolságból már nagy forróságot lehet érezni. A nagy szél miatt szinte semmit sem ér a tűzoltók erőfeszítése.

Ég az egykori gőzmalom Békéscsabán Ég az egykori gőzmalom Békéscsabán
Fotó: Lehoczky Péter

A malom 1853-ban épült, majd egy tűz után 1915-ben újjáépítették.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.