Nyomozás indult a TV2 és az Origo ellen, miután szexuális zaklatással vádolták meg a DK-s politikust

2019. október 22., 09:23

Szerző:

A Pesti Központi Kerületi Bíróság rágalmazás vétsége miatt indult büntetőügyben rendelt el nyomozást Kökény-Szalai Vivien, a TV2 hírigazgatója, valamint a TV2 Tények felelős szerkesztői, műsorvezetői és az Origo egyik újságírója ellen – írja a 24.hu a Demokratikus Koalíció kedd reggeli közleménye alapján.

A TV2 és az Origo szerint a DK politikusa, László Imre többször is szexuálisan zaklatott egy orvosnőt 2012-ben. László Imre akkor a Swiss Medical Services Kft. magánklinika orvos-igazgatója volt, az orvosnő pedig a beosztottjaként dolgozott mellette. A nő azt mondta, László Imre egyszer az irodájában lehúzta a sliccét, elővette a nemi szervét és arra kérte, hogy simogassa meg. Egy másik alkalommal kettesben maradt az orvos-igazgatóval, aki kulcsra zárta az ajtót, és a nő szerint meg akarta erőszakolni, de ő nem hagyta magát, és az üvegajtónak lökte László Imrét.

A nő által elmondottakat maga a magánklinika vezetője cáfolta az RTL Híradónak, László Imre is megtett minden lehetséges jogi lépést az ügyben. A DK üdvözli a bíróság döntését, ugyanakkor emlékeztetnek, hogy az ügyben továbbra sem kérte senki bocsánatot a DK-s politikustól.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.