Belföld

Halálra éheztették a kislányukat, de szerintük rendesen gondozták

Jogerős döntést hozott a Debreceni Ítélőtábla annak a gyöngyösi párnak az ügyében, akik szó szerint halálra éheztették a pici gyermeküket.

Az első fokon eljárt Egri Törvényszék közel másfél évvel ezelőtt 18 év fegyházra ítélte a kislányt megszülő nőt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt, párja K. Gusztáv 15 év fegyházat kapott emberölésért. Az elsőfokú ítélet úgy határozott, hogy az elkövetők legkorábban a büntetésük kétharmad részének letöltése után bocsáthatók szabadon.

A pár egy gyöngyösi albérletben lakott a két közös kiskorú lánygyermekükkel együtt. Már a 2014 novemberében született második gyermekük születése előtt is visszautasították a védőnői ellátást, és nem működtek együtt a gyermekjóléti központtal, mert úgy ítélték meg, hogy a védőnői tevékenység a család szükségtelen zaklatásával jár.

Második gyermekük születését követően kizárólag választott házi gyermekorvosukkal tartották a kapcsolatot egészen 2015 júliusáig. Ezt követően azonban a kislányt már orvoshoz sem vitték, és a kötelező oltásokat sem adatták be neki.

A gyermekorvos a kislányt nem vizsgálta meg, súlygyarapodását nem tudta ellenőrizni, mert a nő soha nem vitte be hozzá, és mindig csak telefonon diktálta be az adatokat. 2015 júliusától a legalapvetőbb gyermek gondozásával, táplálásával kapcsolatos dolgokat is elmulasztották. Még akkor sem vitték orvoshoz a kicsit, amikor már teljesen lesoványodott.

A több hónapja éhező kislány súlyos és tartós alultáplálás, kiszáradás kapcsán kialakult keringési,és  légzési elégtelenség következtében az átlagosat lényegesen meghaladó szenvedések között 2016 májusában meghalt. A másfél éves gyermek súlya annyi volt (3410 gramm) mint egy átlagos újszülötté. Azaz halála időpontjában még a korához képest legalacsonyabb elvárható 8850 gramm felét sem érte el. 

A két horrorszülő azt állította, hogy rendesen gondozták a kislányt és nem akarták megölni a kislányt. Az apa védője azt kérte, hogy ne emberölésben, hanem csak gondatlanságban mondják ki a védencét, mert ő abban a hiszemben ment el reggelente otthonról, hogy a felesége ellátja a gyermeket.

A Debreceni Ítélőtábla tanácselnökét azonban ez cseppet sem hatotta meg. Az anya és az apa esetében is helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Sőt, az anyától még az esetlegesen születendő gyermek esetében is megvonta a szülői felügyelet jogát. A tánácselnök nem látott okot az apa esetében sem arra, hogy enyhítsen az ítéleten. Mint monda, be kellett volna avatkoznia, amikor látta, hogy nincs rendesen táplálva a gyerek. Főznie kellett volna rá, és kontrollálnia kellett volna az anya cselekedetét.

A nőnek a két korábbi párjától is volt már gyermeke. Ahogy a mostani élettársától született gyerekek esetében, úgy az ő táplálásukkal is komoly gondok voltak. Amikor azonban az apjukhoz kerültek, akkor mind a ketten hízni kezdtek, és megszűnt a probléma is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik