Belföld

Megverte volt főnökét egy veszprémi férfi

A Veszprémi Törvényszék megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét és 2 évi próbára bocsátás intézkedést alkalmazott azzal a dolgozóval szemben, aki megverte a korábbi munkaadóját.

A Veszprémi Járásbíróság magánvádas ügyben meghozott ítéletében könnyű testi sértésben mondta ki bűnösnek az elkövetőt, ezért őt 1 évi időtartamra próbára bocsátotta.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az elkövető korábban a magánvádló alkalmazottja volt. Másfél évvel ezelőtt megjelent egy veszprémi nagyáruház parkolójában található szélvédő javítást nyújtó sátornál,majd némi szóváltás után többször is fejen ütötte a volt főnökét. A magánvádló a bántalmazás során az arcán és az alkarján 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az ítélet ellen a magánvádló és jogi képviselője jelentett be fellebbezést, eltérő minősítés megállapítása és súlyosítás végett. Az elkövető és védője az ítéletet tudomásul vette.

A másodfokú bíróság a súlyosabb minősítés megállapítására nem látott lehetőséget. Ugyanakkor a másodfokú bíróság szerint változatlan tényállás és minősítés mellett is eltúlzottan enyhe az első fokon kiszabott 1 évi próbára bocsátás, ugyanis a garázda jellegű elkövetés és többszöri bántalmazás nem teszi lehetővé a próbára bocsátás próbaidejének törvényi minimumban való megállapítását. A bíróság továbbá nem látott lehetőséget a bűnügyi költségek megfizetése alóli részleges mentesítésre.

Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva az elkövetőt 2 évi időtartamra bocsátotta próbára és kötelezte a bűnügyi költség teljes összegének a megfizetésére.

Az ítélet jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik