Belföld

Követték, fegyvert fogtak egy autósra Tatán, mert hirtelen lefékezett

Követtek, majd gázfegyvert fogtak egy autósra Tatán azért, mert zokon vették, hogy hirtelen fékezett. A gyanúsított Vértesszőlősön haladt a kocsijával tegnap  5 óra 40 perc körül. Előtte egy másik jármű haladt, amihez többször is túl közel ment. Az elől haladó jármű hirtelen lefékezett, majd tovább haladt Tata irányába.

A tettes utána hajtott, és Tatán, a Vértesszőlősi úton megelőzte a másik járművet, majd megállt előtte. Mindkét férfi kiszállt a kocsijából, majd R. Gergely az engedéllyel tartott gáz-riasztó pisztolyát a másik félre fogta. A tettes ezt követően visszaült a kocsijába és távozott.

A sofőr értesítette a rendőröket, akik 6 óra 50 perckor a munkahelyén igazoltatták a tatabányai lakost. Tőle a fegyvert és a hozzá tartozó egy darab lőszert lefoglalták. A 39 éves férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indult büntetőeljárás. A rendőrség az eljárás ügyiratait bíróság elé állítási javaslattal tervezi megküldeni az ügyészségnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik