Belföld

Bombariadó volt egy salgótarjáni középiskolában

Egy eddig ismeretlen telefonáló hívta a Nórád Megyei Rendőr-főkapitányság tevékenység-irányítási központját kedden délelőtt 10 óra 18 perckor azzal, hogy a salgótarjáni Stromfeld Aurél Gépipari Technikumban bomba fog robbanni, kezdjék meg az épület kiürítését

– mondta a 3100.hu megkeresésére Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Közölte, a rendőrség kiürítette, majd átvizsgálta az iskola épületét, erre az időre az intézmény környékét lezárták, a gyalogos- és gépjárműforgalmat elterelték. Semmilyen gyanús tárgyat nem találtak, így a tanítás a nap további részében zavartalanul folytatódhatott.

Dankóné Nagy Éva ismertette, az ügyben a Salgótarjáni Rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást, ismeretlen tettes ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik