Nagyvilág

Azonosították, de nem találják „Erdély Maugliját” 

A gyermeket most Szatmár megyében keresi a rendőrség.

A Maszol.ro szerint a gyámhatóságnak sikerült azonosítania a kislányt, akit Szatmár megyében keres a rendőrség. A gyermekre a József Jótékonysági Alapítvány önkéntesei bukkantak rá egy Szilágy megyei faluban. Az embertelen körülmények között élő, négy év körüli gyermek beteg, ápolatlan volt. Az alapítvány egyik önkéntese, Kabai Ottó azt mondta, a kislány nem beszélt, még a nevét sem tudták, szüleiről és a gyermekről a rendőrségen és a polgármesteri hivatalban sem tudtak.

Eltűnt „Erdély Mauglija” – már a létét is tagadják
A gyermek hivatalosan nem létezik. Nem beszél, nevét, korát csak találgatják.

Nem Maricsika, Alina

A Szilágy megyei tanács alelnöke, Szilágyi Róbert a Maszol  rendelkezésére bocsátotta azt a dokumentumot, amely szerint  nevelői azt állították a gyámhatóság ellenőreinek, hogy a gyermek szülei külföldön tartózkodnak. A jelentés szerint a gyámhatóság kiderítette, a „Maricsika” néven emlegetett kislány valójában Alina, 2015-ben született, hivatalos lakhelye Alsóegregyen van, de édesanyjával és a nő élettársával a Romlott nevű faluban él.

Január 20-án rendőrök mentek a gyámhatóság képviselőivel a helyszínre, de a családot nem találták. A szomszédok szerint a Szatmárra mentek a rokonokhoz. A gyámhatóság szerint a gyermek életkörülményei nem megfelelőek. Azt javasolták, kutassák fel a gyermeket és az anyját.

A Szilágy megyei rendőrség szóvivője megerősítette: a gyámhatósággal együttműködve nyomoznak a gyermek ügyében. Kabai Ottó, a József Jótékonysági Alapítvány önkéntese a Maszolnak azt mondta, „most már bizonyos, hogy eltűnt a gyermek”. A gyámhatóság őt is arról tájékoztatta, hogy „nyoma veszett” a gyermeknek. Hozzátette, egyelőre „távolról követi” az eseményeket. Facebook-bejegyzésében azt írta, úgy érzi, egy háborúba csöppent.

Kiemelt kép: Kabai Ottó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik