Mindig kockázatos vállalkozás, amikor valaki könnyed humorral nyúl hozzá nagyon is drámai helyzetekhez, amiben valódi emberek valódi fájdalmáról van szó. Ha ugyanis nem elég jók a viccek, vagy hiányzik belőlük a kellő empátia, rettentő visszás lehet a végeredmény. Mégis megéri ezzel próbálkozni, mert a legkilátástalanabb helyzetekben épp a humor lehet az utolsó mentsvár, ahonnan visszapillantva az emberek megláthatják és kinevethetik a valóság abszurditását. A Tel-Avivban minden megtörténhet is érezhetően ezt tűzi ki célul.
A kínos fiaskó elkerülése főleg a jól eltalált alapvetésnek köszönhető: a cselekmény a film címét is adó palesztin tévésorozat körül forog, ami komoly rajongótáborra tett szert a határ mindkét oldalán, annak ellenére, hogy az 1967-es arab-izraeli háború idején játszódik, egy arab kémnő szerelmi vívódását állítva a középpontba egy palesztin és egy izraeli férfi között.
Ennek a sorozatnak a forgatásán kap munkát asszisztensként Szalám (Kais Nashef), a kissé link palesztin fiatalember, aki Jeruzsálemből ingázik minden nap Ramalláhba, hogy felügyelje a héber nyelvű dialógusok helyes kiejtését, ám egy véletlen folytán előléptetik forgatókönyvíróvá. Meggondolatlansága miatt egy nap bajba keveri magát a határon. Ennek eredményeképp különös alkut kötnek az ellenőrzőpontot felügyelő tiszttel, Assival (Yaniv Biton), akinek a felesége szintén nagy rajongója a sorozatnak. A titkos paktum keretében Szalám minden nap hoz Assinak egy tál jó arab humuszt, ő pedig segít neki megírni a jeleneteket. Egyetlen kikötése: a végén a főhősnőnek Yehuda tábornokkal, az izraeli sármőrrel kell összeházasodnia, nem pedig másik szerelmével, a Marwan nevű palesztin „terroristával”. Az álmodozó Szalám és a katonás Assi párosában rejlik a legnagyobb humorpotenciál, amit Zoabi eleinte ügyesen ki is aknáz.
A film, akárcsak a a tárgyát adó sorozat, kettős játékot játszik: egyfelől kaján élvezettel parodizálja a közel-keleti – vagy mexikói, brazil, magyar stb. – szappanoperákat, másfelől felvillantja, hogy a popkultúra legpopulárisabb, sokszor lenézett szegletének is lehet fontos társadalmi küldetése. Például az, hogy nevetséges túlzásaival és hatásvadász fordulataival észrevétlenül dolgozhat a béke lehetőségén, közös hivatkozási alapot teremtve két nép között, amelyek már el is felejtették azt az időt, amikor nem állt háborúban egymással. Hiszen ha estéről estére ugyanazokért a szereplőkért izgulnak, akkor talán előbb-utóbb arra is ráébrednek, hogy legalább annyi dolog köti össze, mint amennyi elválasztja őket egymástól.
Azért a film szerencsére nem oldja fel teljesen szirupos romantikában a közel-keleti konfliktust, azt sugallva, hogy minden egy csapásra megoldódhat, mint egy szappanopera fináléjában. A bájos, apolitikus történetbe folyamatosan beszűrődnek az évtizedes sérelmek és ellentétek, emlékeztetve a nézőt arra, hogy a párbeszéd puszta illúzió addig, amíg ugyanaz a szereplő az egyik oldal számára terrorista, a másik oldal számára dicső szabadságharcos. Ahogy egy-két fenyegetőbb jelenet bemutatja azt is, hogy Szalám és Assi újkeletű érdekszövetsége milyen törékeny, és bármikor átcsaphat brutális alá-fölérendeltségi viszonyba. A központi kérdés az, hogy vajon előremutató álmodozás, vagy megbocsájthatatlan árulás-e izraeli-palesztin esküvői finálét hazudni egy sorozatnak, amíg a valóságban fikarcnyi esély sincs a megbékélésre.
A Tel-Avivban minden megtörténhet végső következtetése egyszerre kiábrándult és túl megúszós. Egyfelől ugyan rámutat, hogy nincs itt semmiféle feloldás: a Közel-keleten még a szappanoperák sem érhetnek véget, ahogy az öldöklésből, elnyomásból és háborúból is mindig jön egy újabb „évad”. Viszont mégsem lesz igazán hiteles és realista ez az üzenet, mert a film túl könnyen elvarrja a cselekményszálakat és a saját szereplői közti belső konfliktusokat. Képtelen eldönteni például, hogy az irritálóan tétova Szalám csak a szerencse gyermeke-e, aki egyre-jobb pozíciókba csetlik-botlik, vagy pedig tényleg rejtett őstehetség. De ugyanilyen fals a szerelmi szál is, ami a legolcsóbb romantikus klisék mentén bont le minden lehetséges akadályt a beteljesülés előtt, és azért Assi és Szalám ellentétének feloldása is túl gördülékeny, még ha frappáns is.
Az alapötletben rejlő humor és gondolatiság végülis elvonszolja a cselekményt a célvonalig az egyre szaporodó klisék között szlalomozva, de igazán fergeteges pillanatokra ne szálmítsunk. Egy bevállalósabb szatírával jóval messzebbre juthatott volna Zoabi a berögzült előítéletek megbolygatásában, persze a látványos elhasalás kockázata is nagyobb lett volna.
Tel-Avivban minden megtörténhet, luxemburgi-francia-izraeli-belga, 2019, 100 perc, 24.hu értékelés: 7/10
