Sport

Súlyos zakóba szaladt bele a Szeged a BL-negyeddöntőben

Nehéz helyzetbe került a MOL-Pick Szeged, amely a kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésen 31-23-ra kikapott a macedón Vardar Szkopje otthonában.

A vendégek keretéből a spanyol jobbszélső, Pedro Rodríguez hiányzott taktikai okok miatt. A hazaiaknál a montenegrói Vuko Borozan és a német Christian Dissinger nem szerepelt a keretben.

A szkopjei Jane Szandanszki Arénában ezúttal még a megszokottnál is forróbb volt a hangulat, a hírek szerint a csarnok hivatalos befogadóképességénél is több belépőjegyet adtak el, ugyanis a klub orosz tulajdonosa, Szergej Szamszonyenko kivonulása miatt minden bizonnyal jó ideig ez volt az utolsó BL-mérkőzés a macedón fővárosban.

Végleg megszűnhet az egyik legpatinásabb kézilabdacsapat
A klub női csapata már tavaly lehúzta a rolót.

Ennek megfelelően eksztázisban kezdett a hazai csapat, a szegediek viszont pontatlanok voltak, ezért Juan Carlos Pastor vezetőedző időt kért. A macedónok öt perc alatt 4-0-s sorozatot produkáltak (8-4), és a folytatásban tovább növelték a különbséget, mivel a vendégek védekezése és kapusteljesítménye sem volt hatékony.

A Vardar szerb kapusa, Dejan Milosavljev kiválóan védett, ennek ellenére a magyar bajnokcsapat a hajrában egy 5-1-es sorozattal némileg csökkentette a hátrányát.

A második félidőben már Marin Sego védte a Szeged kapuját, de nem kapott megfelelő segítséget, mert a társai nem tűntek eléggé felkészültnek, és ez elsősorban védekezésben ütközött ki.

A lett Dainis Kristopans, valamint a magyar csapat korábbi, a macedónok jelenlegi irányítója, a szlovén Stas Skube remekül játszott, a csongrádiak kulcsemberei közül viszont Bodó Richárd és Jorge Maqueda is gyengébben teljesített a megszokottnál.

A hullámzó mérkőzés egy újabb 3-0-s szegedi szériával folytatódott, a kapuba visszaállt Mirko Alilovic büntetőket védett, ám az önkívületi állapotban kézilabdázó házigazdáknak erre is volt válaszuk, és egy 10-3-as sorozattal zárták le a meccset. A vendégek megilletődöttnek tűntek, a játékuk kapkodóvá vált, így nem volt esélyük ismét szorossá tenni az eredményt, és nagyon nehéz helyzetből várhatják a hazai visszavágót.

A Vardar legeredményesebb játékosa Kristopans és a horvát Igor Karacic volt egyaránt nyolc góllal.

Az utolsó másodpercben egy szabaddobásból született az utolsó Vardar-gól:

Férfi Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzés:

Vardar Szkopje (macedón) – MOL-Pick Szeged 31-23 (14-12)
a Szeged gólszerzői: Bánhidi 5, Balogh Zs., Bombac, Källman 3-3, Maqueda, Bodó, Sigurmannsson, Sostaric 2-2, Canellas 1

 

A visszavágót jövő vasárnap rendezik. A négyes döntőre június 1-én és 2-án kerül sor Kölnben.

 

szerdán játszották:
Flensburg-Handewitt (német) – Telekom Veszprém 22-28 (15-15)
HBC Nantes (francia) – Barcelona (spanyol) 25-32 (12-16)

 

szombaton játsszák:
Vive Kielce (lengyel) – Paris Saint-Germain (francia) 18.00

A kiemelt képen Bodó Richárd, a Szeged (k) átlövője, valamint Rogerio Moraes Ferreira (b) és Dainis Kristopans, a Szkopje játékosaik harcolnak a BL-negyeddöntőn. Fotó: MTI/EPA/Georgi Licovszki

Ajánlott videó

Olvasói sztorik