Sport

Még egy Lucz kajakozhat éremért a szegedi vébén

Lucz Anna nagy csatában volt Kiss Blankával az oldalán péntek délután 200 méteren a kajakpárosok döntőjében. A páros végül századmásodpercekkel szorult csak harmadik helyre, de így is madarat lehetett fogatni a magyarokkal az éremszerzés miatt.

Medveczky Erika másodjára védte meg világbajnoki címét
Összességében hatodik vb-aranyát szerezte a magyar kajakos, ezúttal Hagymási Rékával az oldalán.

A futam után széles mosollyal az arcán nyilatkozott a kajakos:

Nagyon izgultam a rajt előtt, de ahogy beálltunk a rajtgépbe, ez elmúlt. El sem hiszem, hogy itt lehettünk a hazai vb-n, amelyen döntőbe jutottunk, és ott még érmet is szereztünk.

Később pedig újabb oka lett mosolyogni, ugyanis K-1 200 méteren középdöntőben testvérének kellett kiharcolnia a fináléba jutást. Lucz Dóra pedig nem ijedt meg, az olimpiai kvótaszerzés terhe mellett is remekül versenyzett, végül a második helyen ért célba nagy hajrá után, amivel összejött a döntőbe jutás. A magyar kajakos szombaton evezhet majd újabb világbajnoki éremért és a kvótáért.

Sajnos a többi középdöntősnek nem alakult ilyen jól a sorsa. A kényszerből kenupárosba bekerülő Mike Róbert Kiss Balázzsal az oldalán ezer méteren nem jutott fináléba, Csizmadia Kolos pedig őrült nagyot küzdött 200 méteren, de a magyar kajakos célfotóval pont lecsúszott a dobogóról, így a döntőről is. Szintén a B döntőben versenyez majd a 19 éves Nagy Bianka, aki hatodikként ért célba a kenusok 200 méteres futamán.

A nap zárásaként Kopasz Bálint javított a magyar mérlegen, végig együtt haladt a címvédő portugál Fernando Pimentával, hol egyikük, hol másikuk vezetett. Végül egy hajszállal Pimentáé lett a futamgyőzelem, a 22 éves magyar is magabiztosan lépett tovább a fináléba.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik