Sport

Mégsem tűnt el a magyar súlyemelő, de bajban lehet

Szombaton az MTI híre alapján mi is beszámoltunk arról, hogy ugyan a magyar csapat megérkezett a thaiföldi súlyemelő-világbajnokság színhelyére, Pattayába, azonban nem tartott társaival Magát Krisztina.

Semmit sem tudnak az eltűnt magyar súlyemelőről
Megérkezett a magyar csapat a vb helyszínére, de Magát Krisztina nem jelent meg a reptéren.

Még Gyurkovics Ferenc szövetségi kapitány sem tudta az okát, ami azért furcsa, mert a Nemzeti Sport saját, szerdai lapszámára hivatkozva azt írta, a súlyemelő „könnyeit nyeldesve elmondta, hogy megreccsenő térde miatt nem repülhet Thaiföldre.”

Ugyanakkor a lap arra is felhívta a figyelmet, hogy a Magyar Antidopping Csoport honlapján a dopping fegyelmi ügyek alatt szeptember 17-én frissítettek legutóbb, és a dokumentumban az olvasható: a sportágon belül egy pozitív eset miatt vizsgálat van folyamatban.

A súlyemelő és Dobos Imre elnök nem reagált a lap megkeresésére, ugyanakkor Tiszeker Ágnes, a MACS vezetője megerősítette a WADA előírásainak megfelelően, az úgynevezett nemzeti szűrőprogram keretében a vb-re nevezett válogatott súlyemelőknél végeztek doppingvizsgálatot és akadt pozitív minta.

Kiemelt fotó: Mssz.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik