A cégek alig törődnek a kiberbiztonsággal


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A digitális átalakulás tovább növelte a vállalatok kiberfenyegetettségét, mégsem tesznek eleget a cégek a kockázatok ellen – mutat rá az EY Globális Információbiztonsági felmérése. A 60 országból összesen 1400 vezető, IT-menedzser és információbiztonsági szakértő bevonásával készült kutatásból kiderül, hogy egyre több szervezet ismeri fel az adatvédelmi veszélyek súlyosságát, mégsem költenek eleget informatikai biztonságuk fejlesztésére.

Folyamatban van a szervezetek digitális átállása, a megkérdezett döntéshozók kivétel nélkül több pénzt fordítanak a feltörekvő technológiai megoldásokra, mint egy évvel korábban. Az informatikai terjeszkedés azonban a cégek IT-biztonsági fenyegetettségét is növeli. Tavaly január és idén március között közel kétmilliárd személyes és érzékeny adat jutott illetéktelen kezekbe az EY adatai szerint.

Tízből kilenc (92%) döntéshozót aggaszt cége kulcsfontosságú tevékenységeinek információbiztonsága, ennek ellenére a megkérdezettek harmada (32%) a vállalati költségvetés töredékét költi erre a területre. Hiába szán jövőre több erőforrást a kibervédelem javítására a válaszadók többsége, ez továbbra is messze elmarad a szükséges értéktől a globális elemzés alapján.

A szervezetek több mint fele átfogó stratégia nélkül próbálja kezelni az információbiztonság területét. Miközben fejlett technológiák – például mesterséges intelligencia, robotizált folyamatautomatizálás és elemzés – használatával optimalizálják működésüket, közel 80 százalékuk még mindig arra törekszik, hogy túllépjen az alapvető kibervédelmen.

„A cégeknek nem elég felismerniük a kibervédelem fontosságát, minél előbb cselekedniük kell, hogy meg tudják védeni saját- és ügyféladataikat. Egy nagyméretű, célzott támadás során például 550 millió adathalász e-mailt küldtek el idén, miközben egy ausztrál államban 1464 hivatalnok használja jelszóként a Password123 kombinációt. Ezen a helyzeten változtatni kell, hiszen egy ügyféladat nem lehet fontosabb egy bűnözőnek, mint az azt kezelő szervezetnek” – emelte ki Zala Mihály, az EY Kibervédelmi szolgáltatások üzletágának vezetője.

A három legértékesebb adattípus az ügyféllel kapcsolatos és pénzügyi információk, valamint a stratégiai tervek a vállalatok számára. A cégek legnagyobb fenyegetésnek az adathalászatot, a malware-t és a leállást okozó kibertámadást tartják, aminek legvalószínűbb forrása a gondatlan vagy rosszindulatú alkalmazott, esetleg egy bűnszervezetet lehet a megkérdezettek szerint.

„A szervezeteknek három területen kell előrelépést tenniük ahhoz, hogy hatékonyan tudják megvédeni érzékeny információikat, ezáltal versenyképességüket. Először is be kell azonosítaniuk az értékes adatokat és kiépíteniük a megfelelő védelmet, ezután optimalizálniuk kell kiberbiztonsági tevékenységeiket, majd IT-biztonsági szempontok szerinti tervezéssel valósíthatják meg a digitális átalakulást” – tette hozzá Zala Mihály.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.