hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Búcsút mondhatunk a régi 1000 forintos bankjegyeknek

  • adozona.hu

Már csak két hétig, azaz 2018. október 31-éig használhatók a készpénzes vásárlásaink során a régi 1000 forintos bankjegyek. November 1-jétől már csak az idén márciusban megjelent, megújított 1000 forintos címlettel lehet fizetni – közölte az MNB.

2018. október 31-én a Magyar Nemzeti Bank bevonja a forgalomból a régi – 2017 előtt kibocsátott – 1000 forintos bankjegyeket, így a bevonási határnap után azokkal már nem tudunk majd fizetni, mivel a kereskedők nem kötelesek elfogadni a régi, bevont címleteket. Így 2018. november 1-jétől már csak az idén márciusban megjelent, megújított 1000 forintos bankjegyek lesznek használhatók.

Fontos tudni, hogy a bevonási határnapig, azaz 2018. október 31-éig még be nem cserélt régi 1000 forintos bankjegyek nem veszítik el értéküket, mert minden bank- és postafiókban három évig, a jegybankban pedig húsz évig díjmentesen beválthatók – azonos címletű – törvényes fizetőeszközre.

Az 1000 forintos bankjegyek cseréje kedvező ütemben halad, 2018. október 13-éig az 1000 forintos bankjegyeknek már 80 százaléka már megújított címletre cserélődött – írja a közlemény.

Az MNB felhívja minden olyan parkoló-, menetjegy-, ital- és áruautomata üzemeltető figyelmét, hogy – akik eddig még nem tették meg, azok – haladéktalanul készítsék fel berendezéseiket az új 1000 forintosok elfogadására annak érdekében, hogy a lakosság az új bankjegyekkel is zökkenőmentesen használhassa ezeket az automatákat.

A forint bankjegyekkel kapcsolatos változásokról, illetve a bevont fizetőeszközök átváltásával kapcsolatos tudnivalókról az MNB honlapjának Bankjegy és érme oldalán további naprakész, részletes információk érhetők el (https://www.mnb.hu/bankjegy-es-erme).

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink