hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Környezet- és állatvédők beperelték a Trump-kormányt

  • MTI

Környezet- és állatvédő csoportok beperelték az amerikai kormányt a veszélyeztetett fajok védelméről szóló törvény átalakítása miatt, amely szerintük visszalépést jelent a kihalás szélén lévő állatok védelmében.

A felperesek azzal érvelnek, hogy a Trump-kormány megsértette a környezetvédelmi politikáról szóló törvényt, amely előírja, hogy új szabályozók elfogadása előtt hatástanulmányt kell készíteni, ezt azonban az illetékesek elmulasztották.

„Az új szabályozk veszélyesen eltávolították a veszélyeztetett fajok védelméről szóló törvényt eredeti tudományos alapelveitől, amely miatt annyira hatékony ez a törvény” – hangsúlyozta Karimah Schoenhut, a környezetvédő csoportok egyik ügyvédje a kereset szerdai ismertetésekor.

A csoportok azt is a kormányzat szemére vetik, hogy nem hozta nyilvánosságra az átdolgozott jogszabályokat.

„Amikor számos faj áll a kihalás szélén, a Trump-kormányzat kibelezte a leghatékonyabb vadvédelmi törvényt” – hangoztatta Rebecca Riley, az egyik természetvédelmi program vezetője.

A védett fajokról szóló törvény 1973-ban lépett életbe, és azóta biztosítja, hogy egyes fajok ne pusztuljanak ki. Több mint 1600 fajt véd az Egyesült Államokban.

Szakértők a törvény áldásos hatásának tudják be, hogy nem tűntek el végleg a hosszúszárnyú bálnák, a Tennessee államban honos bíborszínű kasvirágok, vagy a floridai tengeri tehenek.

Az új szabályozás csökkenteni fogja a vadon élő állat- és növényvilág életterét, és szakértők szerint veszélybe sodorja túlélésüket is. Egyúttal veszélyezteti a védett állatokat, köztük a fehérfejű réti sast vagy a grizzly medvéket, illetve lehetővé teszi levételüket a védett fajok listájáról.  

Az előkészített változtatás várhatóan új bányászati, olaj-, és gázkitermelési engedélyeket tesz lehetővé azokon a vidékeken, ahol védett állatok és növények élnek. Ezzel lényegében jelentősen visszanyesik a veszélyeztetett fajokról szóló törvény előírásait.

Elő fogják írják, hogy egy-egy faj védetté nyilvánítása előtt a jövőben, a gazdasági megfontolásokat is figyelembe véve, számításokat kell végezni. A jelenleg érvényben lévő törvény ezt nem írja elő, sőt kifejezetten a gazdasági hatásoktól független, csakis a tudományra alapozott döntéseket fogad el.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink