hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Őstermelők, figyelem! Ideje lehet megújítani az értékesítési betétlapot

  • Lepsényi Mária adószakértő

Itt az ideje megújítaniuk értékesítési betétlapjaikat azoknak az őstermelőknek, akik a jövő év elején szeretnének értékesíteni, azt ugyanis csak 2020-ra érvényes betétlappal tehetik meg. Erre különösen azoknak kell figyelniük, akik 2017-ben váltották ki az őstermelői igazolványt, és 3 évre kaptak értékesítési betétlapot.

A személyi jövedelemadóról szóló törvény (szja-törvény) 3. paragrafus 18. b) pontja szerint az őstermelői igazolvány az őstermelői tevékenységből származó bevételek nyilvántartására alkalmas, hitelesített, kormányrendelet által előírt adattartalommal, az ott meghatározott eljárási rendben kiadott, illetve érvényesített igazolvány.

A mezőgazdasági őstermelői igazolvány a 436/2015. kormányrendeletben foglaltak alapján váltható ki és használható. A kormányrendelet 1. paragrafusa szerint az őstermelői igazolvány és a közös őstermelői igazolvány a mezőgazdasági őstermelőre vonatkozóan igazolja, hogy a magánszemély mezőgazdasági őstermelői tevékenységet folytat, és jogosult az szja-törvénynek a mezőgazdasági őstermelőre vonatkozó rendelkezései szerinti adózásra.

Az igazolvány kiadása a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara (NAK) megyei ügyintéző szervezeteinek hatáskörébe tartozik.

A mezőgazdasági őstermelői tevékenység kezdetének az őstermelői igazolványban feltüntetett időpontot kell tekinteni.

Az igazolvány egyebek mellett tartalmazza a mezőgazdasági őstermelő személyes adatait, azonosító számokat (igazolvány szám, kamarai azonosító szám, technikai azonosító stb.) az igazolvány típusát (őstermelői vagy közös őstermelői igazolvány), a termelésre vonatkozó adatokat (kiállításának kelte, hatálya, sorszáma stb.). Az igazolványnak részét képezi az értékesítési betétlap.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben részletezzük az igazolványérvényességére, illetve az értékesítési betétlap megújítására vonatkozó teendőket.

A teljes cikkhez előfizetőink, illetve 14 napos próba-előfizetőink férnek hozzá, ha e-mail-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink