Agrárközélet
Agrárközélet

Tovább drágul a liszt

Tovább drágul a liszt

Világgazdaság

Legutóbb november tájékán emelték áraikat a malmok, akkor 7-8 százalékos áremelést sikerült keresztülvinniük – mondta a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Az akkori emelést az kényszerítette ki, hogy a malmi búza tonnánként 58 ezer forint körüli árra drágult, azóta a búzaár már a 62-63 ezer forintos szintnél tart. Ezt tetézi a 8 százalékos minimálbér-emelés és a 25-30 százalékos áramár-növekedés – sorolta Lakatos Zoltán.

A liszt átadási árát körülbelül 6 százalékkal, kilónként öt forinttal emelik, amit néhány malom már ebben a hónapban meglép, a Hajdú Gabona pedig március elejétől növeli árait.

Lakatos Zoltán szerint az emelt lisztárak a teljes termékpályán hatnak majd, vagyis a pékek is feljebb srófolják az áraikat. Úgy véli, hogy az új búza malmokba érkezésééig további drágításra már nem lesz szükség.

Az ótermés drágulását az erős kereslet magyarázza: Olaszország, Ausztria és Románia sok magyar búzát vásárolt, emellett a dunai hajózás beindulásakor újabb szívóhatás éri a magyar piacot, és Németországba is sok szállítmány megy majd. Jókora terméskiesés volt Franciaországban is, az ottani exportőrök az eredetileg francia búzára tervezett szállítási kötelezettségeiket importból kénytelenek fedezni, vagyis minden a búza árának emelkedése mellett szólt ebben a szezonban.

Mint Lakatos Zoltán elmondta, cége körülbelül az ötödik legnagyobb a hazai malomipari társaságok sorában, elsősorban a minőségi igényeket elégítik ki. Szerencsére Kelet-Magyarországon, ahonnan a cég felvásárolja az alapanyagot, jó minőségű volt a tavalyi búzatermés – tette hozzá.

Tavaly 98 ezer tonna búzát őröltek, ami a hazai piac 8 százalékának megfelelő mennyiség. Termelésük felét Romániába szállítják. Ott jobban megfizetik a minőséget, mint itthon – mondta, hozzátéve, hogy a román piac tisztulását elősegítette az ottani áfacsökkentés, amire itthon is nagy szükség lenne. A költségvetés ezt „megúszhatná” egy körülbelül kétmilliárd forintos áfabevétel-csökkenéssel, amelyet a piac tisztulása kompenzálhatna is.

A tavalyi évet az előzetes számok szerint nyolcmilliárd forintos árbevétellel és körülbelül 95 millió forintos eredménnyel zárták,
ami árbevétel-arányosan az 1,2 százalékot sem éri el, de az iparágban az alacsony nyereségráta a jellemző. Az idei évre is hasonló forgalmi és eredményszámokat terveznek, a feldolgozott búza mennyiségét pedig 96-98 ezer tonna közé várják.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egyre nyugtalanabbak az európai gazdák, cselekvésre kényszerítik a döntéshozókat

2024. április 8. 08:10

Az európai döntéshozók visszafogták a természet védelmét szolgáló szabályozásokat, korlátozták a vámmentes ukrán gabona behozatalát, és hatályon kívül helyezték a peszticidek használatát korlátozó új jogszabályt.

Magyar gyűrűs vörös vércsét fotóztak Nigériában

2024. április 7. 12:10

A madarat első éves korában, 2023. szeptember 8-án gyűrűzték a Farmosi Madárvártán.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

A KITE Zrt. második őszi terményes podcastja – Most a búza és a repce kerül a rivaldafénybe

2022. október 17. 12:17

Minisorozatunk második és egyben befejező részéhez érkeztünk. A korábban taglalt kukorica és napraforgó után, a magyar agrárium négy legnagyobb vetésterületű kultúrája közül, a búza és a repce terménypiaci helyzetét is górcső alá vettük.

A csalódást keltő exportértékesítési hírek miatt esett a búza ára

2022. december 2. 07:22

Mínuszba fordultak a számok a terménypiacokon csütörtökön.

Csúcsok után fordultak vissza az árak

2021. április 28. 09:03

Az áremelkedések napjai után korrekciót hozott a keddi nap a tengerentúlon az agrártőzsdén.

Öt hetes csúcson a szójabab kurzusa

2021. február 24. 10:18

Jó napot zártak az agrárpiacok. Chicagóban a szójabab 1,5 százalékkal, a kukorica 0,6 százalékkal, a búza 0,1 százalékkal, a repce pedig 3,5 százalékkal drágult. Európában a malmi búza, a kukorica és a repce is drágult, azonban a takarmánybúza vesztett értékéből.