Milyen hagyományai vannak a karon az intenzív technológiára irányuló kutatásoknak?

Az intenzív technológiával a 2000-es évek eleje óta foglalkozunk, a Halbiológiai laboratóriumban működő haltermelő rendszerek azóta sokat változtak, fejlődtek, részben az itt nevelt halfajok igényeinek, illetve a saját tapasztalatainknak megfelelően. Kezdetben olyan fajokkal dolgoztunk, mint a compó, az aranykárász vagy a törpeharcsa. Ezt követően új irányt vett a labor működése.

Nyolc-tíz évvel ezelőtt ugyanis úgy tűnt, hogy az intenzív technológia tekintetében a hazai haltermelés jövőjét a különböző tengeri sügérfélék jelentik majd. Ezért kezdtük el vizsgálni a barramundit, ami egy ázsiai nagy testű sügérféle, a hibrid csíkos sügért és a vörös árnyékhalat. Ezek a világ különböző pontjairól érkeztek hozzánk, de két közös tulajdonságuk volt, a rendkívül ízletes, szálkamentes és így magas áron értékesíthető hús, illetve az, hogy nevelésük egy részének sós, tengervíznek megfelelő vízben kell történnie.

Pár évvel ezelőtt aztán megint változott a trend, és ismét előtérbe kerültek az őshonos halfajok. Ennek a legfontosabb magyarázata az, hogy hazai tenyésztés az őshonos halfajokkal kapcsolatosan rendelkezik a legnagyobb tudásanyaggal. Mára már mindegyik hazai kutatóintézet visszatért ahhoz az őshonos halfajhoz, amiben „hisz”, és arra alapozva végzik a kutatásaikat.

És Önök pedig a pontyban hisznek…

Igen, ez a jelenleg folyó, négy éves átfogó kutatás konzorciumban valósul meg, ebben minden olyan hazai kutatóintézet, egyetem részt vesz, amely a szakmában képviseli magát. Mindegyik résztvevő letette valamelyik halfaj mellé a voksát. Keszthelyen például nagy hagyománya van a harcsával végzett vizsgálatoknak, Szarvason a Halászati Kutatóintézetben a süllő intenzív nevelésével foglalkoznak régóta, mi pedig jó pár éve a ponttyal dolgozunk. Így párhuzamosan megy ezeknek a fajoknak az intenzív rendszerekbe való beillesztési lehetőségeinek a feltérképezése.

Ponty a meghatározó

A hazai tógazdaságok, 70-80%-ban pontyot állítanak elő. Emiatt részben könnyebb, részben nehezebb helyzetben vagyunk, mint azok a kollégáink, akik más fajokkal kísérleteznek. A könnyebbséget az adja, hogy szakemberek nagyon régóta foglalkoznak ezzel a fajjal határainkon belül, komoly tudásanyag gyűlt össze. A világ pontytermelésének, illetve annak a tógazdálkodási technológiának, amellyel mi neveljük a pontyot, a közép-európai régió a központja. A süllőről, harcsáról már jóval kevesebb információval rendelkezünk.

Viszont ebből következik a hátrány is, hiszen Nyugat-Európában nem esznek pontyot, nincs iránta piaci kereslet. Ezekben az országokban a tengeri halak fogyasztása a meghatározó, ugyanakkor az utóbbi években jelentős érdeklődés mutatkozik az édesvízi ragadozók, például a süllő iránt is.

A pontyot hagyományosan tógazdasági extenzív technológiában állítják elő, ami azt jelenti, hogy csak kiegészítő takarmányozást folytatnak, illetve nagymértékben külső tényezők határozzák meg a termelést. Három év alatt állítják elő a pontyot, a tenyészidőben van két tél, két tavasz, három ősz, ez egy nagyon hosszú időtartam. Viszont ezek miatt lehet alacsonyan tartani a termelés költségeit is. A ponty jelenlegi piaci ára nem teszi lehetővé azt, hogy egy drága és intenzív technológiába beillesszük.

Ezt a technológiát, amivel mi dolgozunk, ilyen formában jelenleg egy az egyben senki sem fogja átvenni. Húsz, harminc év múlva talán, ha más lesz a piaci környezet. Egyetemi kutatóként kutatás-fejlesztéssel foglalkozunk, ezért nem probléma, ha egy kicsit elébe megyünk a piaci igényeknek. Abban gondolkodunk, hogy ebből az átfogó kutatómunkából, ha egy-egy elemet tud hasznosítani a termelő, akkor a projektet sikeresnek tekinthetjük.

Milyen elemekre gondol elsősorban?

Véleményem szerint, ilyen szempontból a legfontosabb a takarmányozási technológia fejlesztése. Különböző takarmány receptúrákat hoztunk létre, amelyeket a zárt rendszerben tökéletesen tudunk tesztelni, hatékonyságukat ellenőrizni.

A hagyományos extenzív technológia során trágyázzák a tavakat, előállítják a planktonikus szervezeteket, amelyből a hal megszerzi a számára szükséges fehérjéket. A három év alatt folyamatosan kiegészítő takarmányozást folytatnak, különböző gabonamagvakkal etetnek, ezzel egészítik ki a ponty természetes táplálékát.

Mivel folyamatosan drágulnak a takarmányárak, és ez a módszer a lassú növekedést teszi lehetővé, ezért halas körökben is egyre többen foglalkoznak azzal, hogy a kiegészítő takarmányozás mellett, illetve a helyett különböző teljes értékű takarmányokat etetnek a hallal.

Nyilván, a trágyázás az nem maradhat el, hiszen a planktonállományra, a tavak természetes hozamára mindig is építeni fognak a tógazdasági körülmények között, de emellett sokan már nem gabonát használnak, hanem formázott, teljes értékű takarmányokat, amivel gyorsabban növekszik az állomány. Ezek a takarmányok drágábbak a hagyományos társaiknál, azonban jobban értékesíti a hal, így kifizetődőbbé válhat használatuk. Zömében a termelők olyan takarmányokat használnak, amelyeket külföldön állítanak elő.

Mi jelenleg nem tudunk olyan volumenben gyártani, hogy azt értékesíteni lehessen. Napi 60-100 kg takarmányt készítünk, ez a mi kísérleteinkhez elégséges. A mérési eredményeinket figyelembe véve, folyamatosan javítjuk a receptúrákat. Ennek a folyamatnak a végén szeretnénk elkészíteni egy olyan takarmányt, amelyet többféle szemcseméretben, meghatározott fehérje- és zsírtartalommal lehet akár ipari méretben is előállítani. Ez azonban nem a mi feladatunk lesz, hanem megfelelő referenciák, publikációk után egy takarmánygyártóé. Célunk, hogy olyan professzionális takarmányt állítsunk elő, amelynek ára kedvezőbb, mint a piacon lévő társaié.

Utalt egy másik elemre is…

A másik, termelésbe beilleszthető, némileg vitatott elem, az a szezonon kívüli szaporítás. Akik nem értenek egyet ennek létjogosultságával, azok úgy érvelnek, hogy a ponty természetes környezetében májusban ívik. Ekkor megfelelőek a fényviszonyok, illetve a víz hőmérséklete erre a folyamatra.

A halak esetében nem azt kell figyelni, hogy az ívásra mikor optimális a környezet, hanem arra, hogy az utódok mikor maradnak a legnagyobb biztonsággal életben. Azok számára ez az időpont a május, ekkortól kezdve tudnak annyira megerősödni, hogy biztonsággal át tudjanak telelni.

Mi a szezonon kívüli szaporítás során mesterséges körülmények között jóval május előttre, akár a késő őszi időszakra, vagy télre tesszük ezt az időpontot. A víz hőmérsékletével, illetve egyéb feltételek megváltoztatásával „becsapjuk” a halakat, elhitetjük velük azt, hogy május van, így hamarabb nyerjük a lárvát, mint akár a természetes szaporodásnál, akár a tógazdaságoknál alkalmazott, szintén májusi szaporítás során.

Ennek akkor van előnye, ha a szezonon kívüli szaporítást követően a lárva, amely igen érzékeny, egy zárt környezetben nevelkedik, és csak akkor kerül ki a tógazdasági körülmények közé, ha már kellően megerősödött, nagy százalékban életben tud maradni. Ehhez hozzájárul az a takarmány, amit mi állítunk elő, ha mindez jól sikerül, már márciusban vagy április elején előnevelt hal kerülhet ki a tavakba. Mindemellett leporoltunk egy régebbi kutatási témát is, ez pedig a monoszex állományé, amely szintén tenyészidő rövidítését szolgálja.

Hogyan történik a monoszex állomány kialakítása?

Nagyon sok halfajnál megfigyelhető, hogy az ivarok között a növekedésben van különbség. Vannak olyan halfajok, ahol az ikrások növekednek intenzívebben, akad, ahol a tejesek. A ponty esetében az erre irányuló vizsgálatok azt mutatják, hogy az ikrások növekedési erélye, a táplálék hasznosítása jobb, mint a hím állatoké.

Több évtizedes gyakorlat van arra, hogy miképpen lehet kialakítani monoszex nőstény állományokat, és azok milyen termelési paramétereket produkálnak. A projektnek ez is része, hogy megnézzük, hogy a jelenlegi gazdasági környezetben, a vizsgált technológiában van-e ennek létjogosultsága.

Az egyivarú ikrás állomány kialakítása többlépcsős folyamat, nagyon leegyszerűsítve úgy lehet összefoglalni, hogy az ikrát és a tejet lefejjük és mielőtt megtörténik a termékenyítés, a haltejet néhány percig gamma sugárral kezeljük. A sugárzás eredményeként a spermium a termékenyítő képességét megőrzi, viszont az utód genomja csak az anyától fog származni. Így kialakul egy állomány, amely száz százalékban női egyedekből áll. Ezek szintén kapnak egy kezelést a fejlődésük korai szakaszában, ennek következményeképpen genetikailag női egyedek maradnak, de fenotípusuk szerint, külső jegyeiben hímek lesznek, kialakul például a hím ivarszervük. Tehát olyan példány jön létre, amely képes termékenyíteni, de csak női utódokat produkál. Jelenleg a mi laborunkban az első állomáshoz értünk, jelenleg még nem ivarérettek a rendelkezésre álló példányok.

Névjegy: Fehér Milán 10 éve végzett a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán, mint Környezetgazdálkodási agrármérnök. 2009-től dolgozik a Halbiológiai Laboratóriumban, először mint tanszéki mérnök, majd PhD hallgató. 2013-ban doktorált, és azóta különböző halfajok intenzív nevelésével foglalkozik.