Életmód
Életmód

A jövő steakje moszatból, rizsből és borsóból készül

A jövő steakje moszatból, rizsből és borsóból készül

Szuperfarm

Különleges húspótlót és hozzá 3D ételnyomtatót is fejlesztett egy barcelonai kutató.

Tudomány és gasztronómia egyre jobban összenőtt az utóbbi években, és semmi okunk nincs közeljövőbeli trendfordulót feltételezni. Szaporodnak, sokasodnak a húspótlókat mérnöki módszerekkel kikísérletező cégek. Egyesek laborokban tenyésztenek izomszöveteket, mások növényi fehérjékkel, rostokkal és aminosavval próbálják utánozni a hús ízét.

Az eddigi eredmények bizakodásra adnak okot, mert egy-két alternatíva a valódinál is valódibbnak látszik és ízlik, különösen, ha összehasonlítási alapként darált húsról beszélünk. A laboratóriumiak textúrája általában magasabb pontszámokat kap, mint egy steak, vagy csirkemell, viszont túl drágák éttermi fogyasztáshoz, bolti árusításhoz.

Pedig piaci igény lenne rájuk.

Giuseppe Scionti Nova Meatje lehet a kivétel. Rizsből és borsóból készült fehérjeporral, valamint moszat-összetevőkkel helyettesíti a húst. Injekciótű-félét használó szerkezetbe, majd hosszú mikro-nyomtatószálba keveri őket, és így alakítja ki steak-formájukat. Textúrájuk megegyezik a valódi húsokéval, és a gép, egy 3D ételnyomtató óránként kb. 10-15 dekát készít belőlük.

A printert a barcelonai Katalán Műszaki Egyetemen fejlesztette, a receptet szabadalmaztatta. Cégét tavaly indította el, célja az ízletes eledel értékesítése, bevezetése a gasztronómiába.

A kaja prototípusát több újságíró megkóstolta, és azt állították, hogy állati hússzerű a textúrája. Scionti szerint viszont az íze ugyan jó, de nem olyan, mint a húsé. Különösebben azonban nem izgatja, mert létezik már rá technológia, inkább a húshoz hasonló konzisztenciával és textúrával foglalkozik, az volt számára a legnagyobb kihívás, mert ő találta ki, ő az úttörő. Elmondása szerint a nanorostok állati fehérjéket utánzó növényi fehérjékké alakítása jelentette az elsőszámú kihívást.

A Beyond Meat és az Impossible Burger stb. cégek azért lehetnek népszerűek, mert a darált húst olyan jól imitálják, hogy az alapanyagokból az amerikaiaknak kedves ételek, például burgerek, tacók és chilik növényi hasonmásai készíthetők belőle.

A Földközi-tenger környékén élők viszont inkább a rostos, és nem a vagdalt húsokat eszik, így nehezebb az ízlésüknek megfelelő húspótlékot kikísérletezni.

A kísérletek egyik célja a fenntartható fejlődés. Mivel a húsok iránti igény folyamatosan nő, az állattartás és a hússzállítás során kibocsátott gázoké is. Ezek a termékek fenntarthatóság szempontjából kifejezetten negatív példák, és Scionti nem véletlenül helyettesíti őket borsóból és rizsből kinyert fehérjékkel, aminosavakkal.

„A környezetre semmiféle káros hatással nem levő alapanyagokat használtam, és például az avokádót és a kinoát (rizsparéjt) igyekeztem elkerülni, mert mindkettőt importálni kell, szállításuk pedig káros a környezetre” – jegyezte meg.

„Steakjéből” 10 deka kb. 3 dollár, tehát megfizethető árkategória, és így már éttermekbe, boltokba is eljuthat Scionti hamis húsa. A gyártás növelésétől drasztikus árcsökkenés várható. Barcelonai chefekkel együtt is működik az íz kialakításán, és ha sikerül (miért ne sikerülne?), akkor hamarosan 3D nyomtatott steakeket is láthatunk az étlapon.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

52 éve egy lezárt üvegpalackban élnek ezek a növények

2024. április 18. 13:10

Egy olyan légmentesen zárt palackról van szó, amely a világon a leghosszabb ideje, 52 éve nem volt kinyitva, sem locsolva, mégis harsogóan zöld növények élnek benne.

7 ok, amiért a japánok igazán hosszú életet élnek

2024. április 16. 12:10

A második világháborút követő időszakot leszámítva elmondható, hogy a hosszú élet tekintetében a japánok mindig a világranglista élén álltak. Az okok a tudósok szerint a japánok életmódjában rejlik, amelyet azonban ma már bárki kedve szerint követhet.

Elindult a természetvédelmi kincskereső, legyen részese Ön is!

2024. április 14. 15:10

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Tavaszi természetles programjában a környezetünkben élő madarakról, valamint kétéltűekről, hüllőkről, lepkérőlk és emlősökről várnak megfigyelési adatokat.

Az erkélyen is termeszthető friss, ropogós uborka

2024. április 14. 13:10

Nemcsak a paradicsom vagy a saláta, hanem az uborka is remekül megterem cserépben vagy balkonládában. A kisméretű uborkafajták, valamint a savanyítani való uborkák különösen jól érzik magukat ilyen körülmények között.

A bolti árak félrevezetőek: sokkal drágább a hús és a tej

2023. december 27. 10:10

2021-ben csak a tejhasznú tehenészet és sertéstenyészet közel 30 milliárd forint nemzetgazdasági veszteséget eredményezett, és ezekben a számokban még nincs benne a befektetett eszközök megtérülése, a gazdálkodók profitja, ez pusztán a működési veszteség, amit a magyar állam, tehát mindannyian finanszírozunk.

Brüsszel nem szeretné, ha népszerűsítenénk a magyar bort

2022. február 21. 14:04

Teljességgel elfogadhatatlan, és veszélyes precedenst teremtene a jövőre nézve, ha az Európai Bizottság betiltaná a borok és vörös húsok fogyasztásának népszerűsítését.

A járvány ellenére is növekedett a húsipar Brazíliában

2020. december 10. 06:35

A sertéshús esetében Brazília termelése 3,5 százalékkal, 4,4 millió tonnára nőhet 2021-ben, míg az export jövőre elérheti az 1,1 millió tonnát.

Emelkedhetnek a húsvéti húsok árai

2020. március 25. 08:47

Az árak idei emelkedése független a koronavírus-járványtól, annak hátterében az afrikai sertéspestis világpiaci hatásai állnak, ami miatt drasztikusan emelkedik az alapanyagár.