Gyümölcs
Gyümölcs

A hely, ahol a legtöbb kajsziaszalvány készül

A hely, ahol a legtöbb kajsziaszalvány készül

Agrofórum Online

Az utóbbi egy-két évtizedben a török gyümölcstermesztés jelentős változásokon ment keresztül. A nyugat-európai példákat tökéletesen adaptálták török ökológiai és gazdasági körülmények közé (mikroszórófejes öntözés, korszerű alanyhasználat, koronaforma innovációk, félintenzív, intenzív ültetvényekre jellemző sor- és tőtávolság-változatok), ennek eredményeként számos gyümölcsfajból csatlakoztak a világ élvonalához a termés mennyiségét illetően.

Jelenleg a világ legnagyobb cseresznye- (450 000-480 000 t évente), kajszi- (450 000-750 000 t évente) és mogyorótermesztőjének (500 000-600 000 t szárított héjas termésmennyiség évente) számít Törökország, meggy, dió, alma, körte, mandula, és szamóca termesztése folyamatos emelkedést mutat évről évre. Ennek a nagymértékű emelkedésnek a hátterében elsősorban a néhány fajtán alapuló fajtaszerkezet, az ország domborzati viszonyait maximálisan kihasználó telepítési rendszerek, az olcsó munkaerő, a rendkívül jól szervezett logisztika és a szaktanácsadói hálózatok állnak. Valamennyi mérsékelt égövi gyümölcsfaj számára ideális ökológiai adottságok találhatók az országban, bár a talaj mésztartalma egyes régiókban magas, 20-30 % között van. A késő tavaszi fagyok az utóbbi időben terméskiesést okoztak, illetve a sharka vírus is egyre nagyobb gondot jelent.

A Kelet-Anatóliában található Malatya-t a kajszitermesztés fővárosának is nevezik. A város egyedülálló klímájának köszönhetően vált a kajsziaszalvány termesztésének központjává. Minden évben 80 000-100 000 t kajsziaszalványt exportálnak a világ 100 országába. Az itt termesztett kajszi kitűnő hírnevének és minőségének köszönhetően az ágazat növekvő tendenciát mutat, a további növekedéshez azonban szükség van kutatási és fejlesztési munkára. Jelenleg mintegy 64 000 ha-on termesztenek kajszit Törökországban, a hektáronkénti termésmennyiség 4-5 t körül mozog, amely igen alacsonynak számít. Kajszit az ország majdnem minden régiójában termesztenek, kivétel ez alól a Fekete-tenger partvidéke. A fő kajszitermesztő régiók: Égei régió (Izmir és Manisa), Közép-Anatólia (Ankara), Kelet-Anatólia (Erzingcan, Malatya). A szüreti szezon május közepén kezdődik és októberben ér véget.

A török kajszitermesztés két fajtán alapszik, ezek a Hacihaliloglu és a Kabaasi. Mindkét fajta alkalmas aszalvány készítésére. Az előzőt 1850-ben szelektálták, öntözött körülmények között és jó kultúrállapotú ültetvényben nem alternál, minden évben rendszeresen közepes termésmennyiséget hoz, július második hetében érik Malatya régióban. A kajszit károsító néhány kórokozóval szemben fogékony, a tavaszi fagyokat kevéssé tűri. A Kabaasi fajtát 1960-ban szelektálták, közepes termésmennyiségű, július második hetében érik. Gyümölcsei közepes méretűek, édes ízűek, 24-26 % szárazanyag-tartalommal.

A kelet-anatóliai kajszitermesztés egyik motorját jelenti az Inönü Egyetemen folyó kajszinemesítés, mely négy témára összpontosít:

  • korai érési idejű fajták: a virágzás után 75-80 nappal szüretelhető fajtákat jelent (június első fele), ebben az érési csoportban lényeges a magas sav- és az alacsony cukortartalom;
  • középidőben érő fajták: érési idejük július hónapra esik, az 50 g feletti gyümölcsmérettel rendelkező fajták tartoznak ebbe a csoportba;
  • kései érési idejű fajták: érési idejük szeptemberben van;
  • aszalvány készítésére alkalmas fajták előállítása.

Jelenleg mintegy 20 000 db F1 hibrid és további 4 000 visszakeresztezett hibrid áll rendelkezésre a nemesítési programban, kiemelten vizsgálják az ebből kiválasztott 400 hibridet. A legfontosabb nemesítési cél a gyümölcsméret növelése, mivel a kajsziaszalvány árát a mérete határozza meg. 35-45 g tömegű gyümölcs számít nagy gyümölcsméretnek. További fontos nemesítési cél a tavaszi fagyok ellen toleráns, illetve magas szárazanyag-tartalommal rendelkező genotípusok előállítása. Az egyetemen foglalkoznak a kajszitermesztés biztonságosabbá tétele érdekében a termesztő berendezésben történő hajtatással is (1. és 2. kép).

1-2. kép: Kajszitermesztés termesztő berendezésben

Hideg időszakban, illetve fagyveszély esetén hőlégbefúvásos fűtést alkalmaznak, ahol a hőt kajszi csonthéj elégetésével nyerik. Sűrűn, 2 x 2 m-es sor- és tőtávolságra ültették az oltványokat és már negyedik nyaras korukban 35-40 kg közötti termésmennyiséget szüreteltek egy-egy fáról.

A régió gyümölcstermesztéséért felelős a városban található Kajszi Kutatóállomás, ahol a kajszin kívül cseresznyével, meggyel, dióval, szamócával, málnával és szederrel is foglalkoznak. Feladatuk a termesztéstechnológia fejlesztése, az új fajták kipróbálása és a szaktanácsadás.

A kajszitermesztés harmadik pillérét a térségben működő Szaktanácsadási Központ jelenti, ahol a gyümölcstermesztés mellett többek között az élelmiszer- és takarmánytermelés, a növényegészségügy és a halászat is a központ tevékenységei közé tartozik. A központ feladata még az új fajták, technológiák terjesztése, az organikus termesztés népszerűsítése és ellenőrzése, tanfolyamok, továbbképzések szervezése, valamint a szaktanácsadás koordinálása. A központon keresztül kapják a gazdák a termelői tevékenységükhöz kapcsolódó állami támogatásokat. Példás, hogy a török kormány megakadályozza a termőföld elaprózódását, mivel termőföldet eladni, illetve örökösödési eljárás esetén szétosztani 0,16 ha alatt nem lehetséges. A gazdák magán-szaktanácsadók szolgáltatásait is igénybe veszik.

Termesztéstechnológiai elemek

Malatya a világ szárított kajszi termésének 85 %-át adja. Aszalvány készítéséhez a termést rázógéppel takarítják be, majd napon szárítják a gyümölcsöket. Az általunk ismert szép sárga szín elérése érdekében a gyümölcsöket a betakarítás után 24 órán belül 12 órán át tartó, zárt helyiségben végzendő kénes füstöléssel kezelik. Ellenkező esetben a szárított kajszi színe rögtön mélyül, majd sötétbarnává válik. A kénes füstöléssel kezelt és a kénes füstöléssel nem kezelt szárított kajszi színe és íze is markánsan eltér egymástól.

Alanynak helyi vadkajszi magoncokat használnak, melyek nagyfokú mész- és szárazságtűréssel rendelkeznek. Az ültetvényekben 8-10 m x 8-10 m a sor- és tőtávolság. Néhány gazda – a jobb helykihasználás érdekében – hármas kötésbe ülteti a gyümölcsfákat. Az öntözés elengedhetetlen a termesztés során, amit mikroszórófejes rendszerrel oldanak meg. A gazdák természetes koronaformát használnak, amit minimális metszéssel alakítanak ki és tartanak fenn (3. és 4. kép).

3-4. kép: Hatodik és tizenötödik nyaras kajsziültetvények

A növényvédelemmel egyelőre nincs problémájuk. A sharka vírus (MND törzs) kizárólag kajszin található meg Malatya régióban, más gyümölcsfajon nem figyelhető meg. Ez az oka annak, hogy kizárólag igazoltan vírusmentes szaporítóanyaggal telepítik az új ültetvényeket. A Monilinia laxa terjedőben van, de egyelőre nem okoz nagy problémát, bár a gazdák permeteznek ellene a virágzás alatt.

A kajszitermesztést magán, illetve családi gazdaságok, valamint magánkézben lévő vállalkozások végzik. Friss fogyasztásra csak 10 %-ot termesztenek, amelyet kézi szedéssel szüretelnek. A kajszit nemcsak friss fogyasztásra és aszalvány készítésre használják, hanem a kb. 2 cm átmérőjű zöld kajszi is kedvelt csemege, melynek gyümölcshúsát fogyasztják frissen (5-8. kép). Ezen kívül a kajszimag feltörésekor nyert magbelet is felhasználják, melyből ital, levespor és liszt is készül.

5. kép: Zöld kajszi egy törökországi piacon

6., 7., 8. kép: Kajszialapú termékek

A klímaváltozás miatt Malatya környékén egyre melegebb a tél és hűvösebb a nyár, egyre korábbra tolódik a virágzás, valamint gyakoribbak a virágzás alatti, illetve utáni fagyok. Nagy jelentőségű tehát az új ültetvények tervezésénél a gondos termőhely kiválasztás, a későn virágzó genotípusok telepítése, valamint a technológia során a fagykárok kockázatának csökkentése.

Az AF szaklap átszerkesztett változata Dr. Villányi Vanda, Dr. Bujdosó Géza: A világ legnagyobb kajsziaszalvány-termő vidéke: Malatya, Törökország (2016. febr. 142. old.) című írása alapján.

Dr. Villányi Vanda, Dr. Bujdosó Géza
NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézet

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Itt az ideje megalapozni a szőlő peronoszpóra elleni védelmét

2024. április 15. 10:40

A peronoszpóra elleni védelemről már a szőlő fakadását követően gondoskodni kell.

Permetezzünk: most veszélyeztet a tafrinás levélfodrosodás az őszibarackban

2024. április 14. 16:10

Az őszibarack a hazai gyümölcsfajok közül meglehetősen beteg növény, bár kórokozója igazán nincs sok. Ugyanakkor a kórokozók közül néhány, így pl. a tafrinás levélfodrosodás önmagában képes meghatározni nemcsak a termesztés sikerességét, hanem még az állomány létét is gyakorta veszélyeztetheti.

Már lehet metszeni a diót, nem kell minden esetben megvárni a nyár végét

2024. április 13. 10:10

Napjainkban is közismert információ, hogy a diót augusztus-szeptember hónapban metszik, azonban ez, különösen egy termő ültetvényben, nem kivitelezhető.

Villámsebesen virágzik a cseresznye, vakarhatják a fejüket a lengyel termesztők

2024. április 12. 16:10

Április elején, azaz a szokásosnál három héttel korábban kezdtek el virágozni a lengyel cseresznyeültetvények, és hamarosan hidegbetörések várhatók.

Mitől vannak piros kinövések a ribiszke levelén?

2019. április 5. 08:15

G. István kérdése: Ribiszkéimen a fejlődő leveleken piros kiemelkedések láthatók, egyre szaporodnak. Mik ezek?

Támadásba lendült a zöld vándorpoloska és az ázsiai márványos poloska

2019. június 12. 10:37

A moníliás fertőzés mellett intenzíven rajzik a cseresznyelégy, ami még képes a zsendülésben levő gyümölcsöket megfertőzni, valamint megjelentek az első levéltetű kolóniák a cseresznye és meggyfák hajtásvégein.

Jelentősen esett a spanyol paradicsom ára 2018-ban

2019. március 5. 14:02

Spanyolország elégedett lehet fő európai piacaira irányuló exportjával. A Németországba irányuló szállítmányok értéke 3 százalékkal, a Franciaországba és az Egyesült Királyságba szállított árué pedig 5, illetve 3 százalékkal nőtt.

Megjelentek a Nufarm 2019-es növényvédelmi kiadványai

2019. február 25. 09:16

Letölthető a Nufarm növényvédelmi megoldások 2019, a Szántóföldi kultúrák, valamint a Szőlő- és gyümölcsültetvények növényvédelme 2019 is. Kibővült termékpalettánk részletes bemutatásával szeretnénk a gyakorlatban felmerülő kérdések megválaszolásához segítséget nyújtani Önnek.