Hány havi munkabérből tudnád megvenni álmaid lakását?

Hány havi munkabérből tudnád megvenni álmaid lakását?
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2019-01-18
 

Hazánk nagyvárosainak lakásai az utóbbi években őrületes áremelkedésen estek át. Amelyik lakás 2013-ban még 4-6 millió forintba került, ma már 13-16 millió forint is lehet. Ám nemcsak a kislakások kerülnek ennyivel többe, hanem a nagyobb alapterületért is alaposan a zsebedbe kell nyúlnod. Mit gondolsz, hány havi átlagbérből tudnál megvásárolni például egy 50 négyzetméteres lakást? A munkavállalók többségének ma már egy átlagosnak nevezhető ingatlan megvásárlása is csak álom. Cikkünkből kiderül, hogy a saját településeden mennyi ideig kell dolgoznod egy helybeli, és meddig egy budapesti lakásért!

A lakáskeresés nem egyszerű tevékenység. Sok múlik azon, hogy melyik településen, azon belül milyen környéken, melyik égtáj felé néző és nem utolsósorban milyen elosztású lakóingatlant keresel. Az utóbbi évek drasztikus áremelkedései után elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy megvizsgáljuk, mégis mennyit kell dolgoznod a jelenleg megvásárolható lakásokért.

Először is megnéztük, hogy az utóbbi 18 hónapban melyik településen hogyan alakultak az átlagbérek, és azt is, hogy ebben az időszakban az adásvételek során mekkora átlagos négyzetméterár alakult ki. A Numbeo adatbázisából kinyert adatok alapján dolgoztunk, és kiszámoltuk, hogy településenként hány hónap átlagbérét (nem a jelenlegi, hanem az utóbbi 18 havi településenkénti átlagbér) kell kifizetned egy 50 négyzetméteres lakás megvásárlásához.

Ahogy láthatod, a narancssárgával jelölt külvárosi ingatlanok minden magyar nagyvárosban olcsóbbak, mint a kékkel jelölt belvárosi társaik. Tatabánya esetében is csak azért láthatunk összegbeli egyenlőséget, mivel a Numbeo adatbázisában kevés adat állt rendelkezésre, ezért ott ugyanazokat a számokat találtuk. A többi település esetén a fenti grafikon is szignifikáns különbséget mutat.

A kapott adatokat értékelve elmondható, hogy az utóbbi 1,5 év helyi átlagjövedelmeiből a fenti városok lakosai közül toronymagasan a Budapesten, a Szombathelyen és a Budaörsön dolgozók vesznek maguknak legnehezebben lakást, amennyiben lakáshitel felvétele nélkül szeretnék ezt megtenni. Ha csak a munkabéredből összegyűjtött pénzből szeretnél lakást vásárolni úgy, hogy ezeken a településeken dolgozol, akár 25-35%-kal is nehezebb dolgod lehet a más településeken dolgozókhoz képest.

Talán elég azt megemlíteni, hogy míg az adatok szerint Hódmezővásárhelyen már 35 havi helyi átlagbérből is lehet 50 négyzetméteres külvárosi lakóingatlant venni, addig Szombathelyen ez 107 havi, Budapesten 110 havi, Budaörsön pedig 116 havi átlagjövedelemből oldható meg. (Újra hangsúlyozzuk, hogy nem a jelenlegi munkabérek, hanem az utóbbi 18 hónap átlagbérei alapján!)

A belvárosi lakások árait vizsgálva még ennél is borúsabb a kép. Az előbb említett trió alaposan lekörözi ebben is a többi várost, hiszen Budaörsön 134 havi, Szombathelyen 135 havi, Budapesten pedig 188 havi átlagbérből tudsz megvásárolni egy 50 négyzetméteres ingatlant. Ehhez képest Hódmezővásárhelyen akár 52 havi átlagbér is elegendő lehet a céljaid eléréséhez.

Nagy meglepetésre Sopron, Győr, Kecskemét és Székesfehérvár is csak a középmezőnyben található: habár ezeken a településeken magasak a lakásárak, de az utóbbi években a munkabérek is lekövették az áremelkedés egy részét. Ennek köszönhető, hogy ezeket a városokat nem a dobogó közelében láthatjuk.

Fontos kérdésként szokott felmerülni, hogy a család vagy munkavállalás miatt vidékről Budapestre költözve hány havi jövedelmedet lenne szükséges lakásvásárlásra fordítanod. Ezért kiszámoltuk, hogy az utóbbi 1,5 év átlagjövedelmei alapján hány havi jövedelmedből tudnál megvásárolni egy 50 négyzetméteres budapesti lakást.

Ahogy már az előző ábra alapján is említettük, Sopron, Győr, Kecskemét és Székesfehérvár magyar viszonylatban a munkabérek tekintetében nem áll rosszul. Mindez azonban magas lakásárakkal párosul, ezért az első grafikon középmezőnyében foglaltak helyet. A második grafikonon jól látszik, hogy egy budapesti lakásvásárlásra is sokkal nagyobb esélyük van a fenti négy településen dolgozóknak, mint például azoknak, akik Esztergomban, Egerben, Pécsett vagy Szegeden dolgoznak.

Talán érdemes kiemelni a szombathelyi munkavállalók helyzetét. (Természetesen nem számolunk a külföldön dolgozókkal.) Számukra nem elég, hogy az első ábrán dobogós helyen végeztek, de egy budapesti lakásvásárlásra is csak a kaposváriakkal egyenrangú az esélyük.

Míg egy budapesti munkavállaló 110 illetve 188 havi átlagbérét (utóbbi 1,5 év havi átlagbére alapján) kénytelen kifizetni egy 50 négyzetméteres külvárosi illetve belvárosi budapesti lakásra, addig például egy esztergomi munkavállalónak 187 illetve 320 havi átlagbérét kellene erre áldoznia. 320 hónap pedig irgalmatlanul nagy idő!

A számokból világosan látható, hogy lakáshitel felvétele nélkül az első grafikon legdrágább városaiban nagyon nehéz lakóingatlant vásárolni. Éppen ezért azt javasoljuk, hogy alaposan gondold meg a lakásvásárlást, és ha a vásárlás mellett döntesz, akkor ne halogasd a hitelfelvételt! Ennek okáról tegnap írtunk, ide kattintva elolvashatod!

A legjobb lakáshitelek megtalálásához használd a Bankmonitor részletes lakáshitel kalkulátorát, és kérdéseidet tedd fel kollégánknak!

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat
Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hirdetés