Hirdetés
. Hirdetés

Még idén bemutatkozik a Huawei Android-hasonmása

|

A Google operációs rendszerét felváltó OS először a kínai piacra szánt termékekben jelenik meg, a nemzetközi premier jövőre várható.

Hirdetés

Hirdetés

Mint ismert, a Huawei saját operációs rendszer fejlesztésébe fogott, miután az Egyesült Államok kormánya más amerikai fejlesztésű termékek mellett az Android használatától is eltiltotta.

Andrew Williamson, a Huawei alelnöke most megerősítette, hogy a fejlesztés gőzerővel folyik, és már a szoftver tesztelésénél tartanak.

A specifikációkat egyelőre nem hozták nyilvánosságra, csak annyit tudni, hogy az OS támogatni fogja az Android appokat, és saját appáruháza is lesz.

A szoftver kódneve Hongmeng, de a nemzetközi színtéren várhatólag Ark OS néven fog majd futni. A Huawei reményei szerint már 2019 végén bemutatkozhat a kínai piacra szánt termékekben, a nemzetközi premierjét pedig 2020-ra tervezik.

Az alelnök szerint a Huawei boldogan maradt volna az Android család tagja, de rákényszerül a saját fejlesztésre.

Közben a cégnek meg kell küzdenie egy másik problémával is: egyre több gyártó szakítja meg vele az együttműködést. Williamson szerint azonban a szerződések felmondása súlyos következményekkel fog járni.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.