Hirdetés
. Hirdetés

Kanyarból előző vállalatok

|

A kiberbiztonság mellett a mesterséges intelligencia és a robotikus folyamatautomatizálás tör az IT-vezetői napirend élére 2020-ban, derült ki a Gartner globális felméréséből. A piacelemző szerint a fordulatos üzleti környezetben azok a vállalatok jutnak majd előre, amelyek fittségi fogadalmukat betartják az új évben.

Hirdetés

Digitális átalakulásukban egyetlen év leforgása alatt hatalmasat léptek előre a vállalatok; a Gartnernek nyilatkozó IT-vezetők 40 százaléka mondta, hogy a digitalizációs projektekben kifejlesztett megoldásokat 2019-ben már szervezeti szintre tudtak felméretezni, ami a megelőző évben regisztrált arány több mint kétszerese. A következő két-három évben ezért számukra már nem maga a transzformáció beindítása vagy lendületbe hozása, hanem az üzleti működés körülményein gyorsan változtató tényezők - például a gazdasági recesszió vagy egy kiadós kiberbiztonsági esemény, adatszivárgás - felforgató hatása jelenti majd a legnagyobb kihívást. A környezet hirtelen változásaira ugyanis azonnal válaszolniuk kell a vezetőknek, ha azt szeretnék, hogy vállalatuk egy-egy fordulat után ne megtépázva és legyengülve, hanem megacélosodva jöjjön ki a kanyarból.

Hirdetés

Az idei IT-vezetői napirendet taglaló jelentéséhez (The 2020 CIO Agenda: Winning in the Turns) a Gartner a világ 64 országában több mint ezer informatikai vezetőt kérdezett digitalizációs tapasztalatairól és meglátásairól. A felmérésben részt vevő vállalatok éves bevétele, illetve - a közszféra szereplői esetében - költségvetése együttesen eléri a 3,5 billió, informatikai költése pedig a 67,5 milliárd dollárt.

Megszokott működésüket megzavaró fordulatot - például súlyosbodó költségnyomást, a politikai légkör felforrósodását, vezetőségváltást, a törvényi szabályozás kedvezőtlen változását - a vállalatok nem kevesebb mint 90 százaléka élt át az utóbbi négy évben, számoltak be róla a megkérdezettek. Válaszaik alapján ugyanakkor a Gartner azt is megállapította, a szervezetek csupán negyede elég fitt ahhoz, hogy a viharos eseményeket ne csupán átvészelje valahogyan, hanem a megpróbáltatásokon megedződve folytassa tevékenységét. A kríziseken és transzformációkon át vezető úton az IT-vezetőkre ezért továbbra is döntő szerep vár a szervezetek irányításában, vonta le a piacelemző a felmérés egyik fő tanulságát.

- Napjainkban kevés üzleti hírt hallani, amelyben ne kerülnének szóba a piacot, a gazdaságot, a kereskedelmet vagy a politika színterét felforgató erők - mondta Andy Rowsell-Jones, a Gartner alelnöke az elemzés eredményeit ismertetve. - A bizonytalanság hívószava ismerősen cseng az üzleti vezetők fülében. A digitalizáció önmagában azonban már kevés a változó üzleti körülmények eredményes menedzseléséhez. Tapasztaljuk, hogy a vállalatok többsége az éppen uralkodó állapotokra optimalizálja meglévő üzleti modelljeit, ahelyett, hogy már az újabb fordulatra készülne fel, ezért kiszolgáltatott helyzetben találja magát, amikor beköszönt a következő krízis. Az IT-vezetőknek most kell konkrét intézkedésekkel fokozniuk vállalatuk fittségét, hogy az megerősödve, versenyképességét tovább növelve állhasson fel az újabb megrázkódtatásból.

Fittek kontra törékenyek
A válaszadó IT-vezetők vállalatait a Gartner fittek és törékenyek csoportjába sorolta annak alapján, hogy legutóbbi megpróbáltatásuk milyen nyomot hagyott rajtuk. A fitt szervezetek a viszontagságokat követően például nagyobb erőt mutattak az új üzleti kezdeményezések finanszírozásában és a megfelelő képességekkel bíró szakemberek megnyerésében, míg a törékeny vállalatok ereje csökkent ezeken a területeken. Kiderült az is, hogy a fitt szervezetek az utóbbi három évben évente átlagosan 5 százalékkal, míg a törékenyek csupán 3,5 százalékkal növelték bevételeiket.

Lényeges különbség a két csoport között, hogy a fitt szervezetek vezetői érdeklődéssel kísérik a kibontakozó trendeket, aktívan keresik a helyzeteket, amelyek változtatásokat követelnek, és a szükséges átalakításokat az IT-osztály segítségével viszik keresztül. A fitt vállalatok képesek előre jelezni a dinamikusan változó üzleti fejleményeket, és alkalmazkodni hozzájuk, miközben működésük összeszedettségét is megőrzik; a belső összhang megtartásában messze felülmúlják a törékeny szervezeteket, mutatott rá a Gartner.

A vállalatot válság idején, irányváltás közben is egyben tartó, összehangolt működés egyik kulcseleme a határozott és hatékony vezetés. A fitt vállalatoknál dolgozó IT-vezetők közel fele mondta például a felmérés során, hogy üzleti vezetőik nagyon pontosan meg tudják fogalmazni igényeiket az informatikai osztály előtt, míg a törékeny vállalatoknál ez az arány csupán 30 százalék. A válaszok alapján elsősorban a fitt vállalatok IT-beruházásaira jellemző a tudatosság, a világos jövőkép, az átfogó és következetes stratégia, valamint az informatikai és vezérigazgató szoros és jó szakmai kapcsolata.

- Mindinkább üzleti felhajtóerőt látnak az informatikában a fitt vállalatok - mondta Rowsell-Jones. - Egyik legszembetűnőbb ismertetőjelük a világos, átfogó és következetes üzleti stratégia, amelynek megvalósításában a fitt vállalatok a digitális technológiára építenek.

Hajlékony munkaerő
Biztosra veszik a bizonytalanságot a fitt vállalatok, ezért olyan szervezeti kultúrát ápolnak, amely a gyorsan változó környezetben is megkönnyíti számukra a sikeres alkalmazkodást. A Gartner felmérésében a fitt vállalatok IT-vezetőinek 38 százaléka mondta, hogy szervezeti kultúrájukba beletartozik a megfontolt kockázatvállalás és a tanulás a vétett hibákból, míg a törékeny szervezetek körében ez az arány csupán 21 százalék.

A digitális gazdaság folyton változó környezetében az agilitás szellemében működő vállalatok érvényesülnek, amelyek elfogadják a változásokat, és alkalmazkodnak az éppen fennálló feltételekhez, beleértve a kockázatok, a hibázás lehetőségének vállalását is. A környezet stabilitását feltételező, és arra túlzott mértékben optimalizált szervezetek elveszítik rugalmasságukat, pedig arra nagy szükségük lenne a gyors transzformációhoz, mutatott rá a piacelemző.

Következik ebből, hogy a vállalatoknak a folyamatos változásokhoz jól alkalmazkodó munkaerőre lesz szükségük, ez a fajta hajlékonyság a munkavállalók egyik legfontosabb készségévé válik. A világos stratégia és a hatékony vezetés kevés lenne ugyanis a vállalat sikeréhez, ha alkalmazottai nem tudnának az áramlással együtt haladva gyorsan igazodni a változó körülményekhez, válaszolni az új üzleti kihívásokra.

Megfelelő vállalati kultúrát szükséges ezért kialakítani az alkalmazkodóképesség fejlesztéséhez. A Gartner felmérése szerint a fitt szervezetek 34 százaléka például kifejezetten ösztönzi a munkavállalók szerteágazó és folyamatos tanulását. Minthogy az üzleti környezet változásaiban meghatározó szerep jut a gyorsan fejlődő digitális technológiának, az IT-vezetőnek és csapatának is hasonlóan fontos szerepet kell vállalnia a folyamatos tanulás és a rugalmas változáskezelés szervezeti kultúrájának meghonosításában.

Kortárs technológiák
Az üzleti élet nem várt fordulatai átmenetileg veszélyeztethetik a bevételt és a nyereséget, de ennél is nagyobb probléma, hogy alááshatják a vállalati működés alapjait, például az új kezdeményezésekhez, fejlesztésekhez szükséges beruházásokat. A Gartner szerint a törékeny szervezetek IT-költségvetése idén átlagosan mindössze 0,9 százalékkal nő majd, ami lényegesen elmarad a felmérésben részt vevő összes vállalat 2,8 százalékos átlagától. Az eleve kisebb IT-költségvetésű, törékeny szervezetek ezért minden újabb megpróbáltatás során további szerkezeti károkat szenvednek el, figyelmeztet a piacelemző.

Tudatos és fegyelmezett IT-beruházások jellemzik ezzel szemben a fitt vállalatokat, amelyek jól egyensúlyozzák a pénzügyi keretért versengő prioritásokat, és olyan technológiai megoldásokra költenek, amelyek jobb üzleti eredményekhez segítik őket. A törékeny szervezetek IT-költségvetésük fejlesztésekre felhasználható részét a működési hatékonyság növelésére fordítják, a két vállalattípus között ez az egyik legnagyobb különbség.

A versenyképességüket digitális megoldásokkal fokozó fitt vállalatok kiterjedtebben használják a kortárs technológiákat, többek között a mesterséges intelligenciát (AI), a robotikus folyamatautomatizálást (RPA) és a kibervédelmi képességeket. Informatikai vezetőik elkötelezettek az IT-környezet, az alaprendszerek korszerűsítése mellett, és beruházásaikat ennek megfelelően tervezik. A Gartner előrejelzése szerint 2020-ban például analitikára, alkalmazásmodernizálásra és felhőalapú megoldásokra költenek majd az eddiginél is többet.

- Látható ebből is, hogy a fitt vállalatoknál az IT-szervezet gyakrabban és szorosabban működik együtt az üzleti oldallal a stratégiaalkotásban, akár kezdeményező módon - mondta Rowsell-Jones. - De az IT-szervezet szerepének fontosabbá válásával együtt az elvárások is nőnek. Az IT-vezetőnek számszerűsíthető, pénzben kifejezhető üzleti teljesítményhez kell segítenie vállalatát. Idén akkor lesz sikeres ebben, ha okosan előre tervez, és mind az informatikai szervezetet, mind a vállalat egészét ellenállóbbá teszi a digitális gazdaság szüntelen változásainak felforgató erejével szemben.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.