Volkswagen e-Golf fedélzeti menürendszer

2
A nálunk vendégeskedő Volkswagen e-Golfról szóló bemutató cikkünk, valamint a töltési és fogyasztási elemzésünk után ezúttal egy kicsit szárazabb, de a téma iránt érdeklődőknek mindenképpen ajánlott írással jelentkezünk.
Ez pedig nem más, mint az autó menürendszerét bemutató cikk, ami úgy érzem egy igen jó kiindulási alap lesz azok számára, akik a plug-in hibrid (GTE), vagy a tisztán elektromos (e-Golf) kivitel vásárlásában gondolkodnak. A fedélzeti rendszer bemeneti szervei a kesztyűtartóban találhatók, CD, memóriakártya és SIM bemenetekkel:
Az autóba beülve és azt használva alapvetően 2 LCD kijelzőn jelennek meg információk, illetve ez felszereltségtől függ, hiszen a szerényebben felszerelt Golfokban hagyományos óracsoport van a műszerfalban, míg aki rendeléskor bepipálta a “Digital Cockpit” opciót, annak egy LCD kijelzőt szerelnek a gyárban oda. Ezek a rendszerek egészítik ki a középkonzolban található és minden felszereltségi szinthez járó 9,7 colos érintőképernyőt.
Volkswagen Digital Cockpit
A „fedélzet”

Ha már az előttünk levő kijelzőről beszéltem, bemutatnám annak sematikus felépítését. Az egyes menüpontok között a téglalap alakú, fémes gomb jobbra, vagy balra nyomogatásával tudunk léptetni, míg azokon belül a fekete gombokon látható nyilakkal:

Telefon
Itt a Bluetooth kapcsolaton keresztül összekötött telefonról beolvasott híváslista elemein lépkedhetünk és hívhatjuk is azokat.
Gépkocsiállapot
Az esetleges hibaüzenetek, vagy figyelmeztetések jelennek meg itt. Töltés közben pedig az annak befejezéséhez szükséges idő.
Vezetési adatok
Az autó használata során leolvasható adatok, melyek főbb elemei megegyeznek a Golf IV óta létező fedélzeti computer menüpontjaival:
  • Sebesség
  • Gazd. vezet. tanácsok
  • Pillanatnyi fogyasztás
  • Átlagfogyasztás
  • Hatótávolság
  • Menetidő
  • Útszakasz
  • Átl. sebesség

Asszisztens rendszerek

Ebben a menüpontban az autóba megrendelt vezetést segítő rendszerek felsorolása van, valamint azok működése figyelhető meg nagyban, animált ábrán. (Álló helyzetben nincsen ábra)
Navigáció
Ide az autó Google Maps-alapú navigációjának képe tehető ki, elősegítendő a még könnyebb navigálást.
Nézetek
Ezen menü segítségével tudjuk személyre szabni, hogy a két, analóg műszert ábrázoló óra közepén milyen plusz információk jelenjenek meg.
Sorrendben:
Klasszikus
Fogyasztás és Hatótávolság
Hatékonyság
Navigáció
Vezetőasszisztens
Audio
Itt jelennek meg a kiválasztott forrásból származó (pl.: AM-FM rádió, Bluetooth, SD-kártya) hanganyag részletei.
Ezek után tekintsük át a központi kijelző fő menüpontjait.
A kijelző érintésre reagál, ráadásul ki lett egészítve egy közelségérzékelő szenzorral, aminek segítségével a további almenüket tartalmazó elemek kontúrja kékes körvonalat kapnak ujjunk közeledésére. Dedikált gombok csak a jobb oldalon vannak, közel a vezetőhöz. A hangerőnek nincsen fizikai potméter, azt is az érintőgombokkal tudjuk szabályozni, ám meglepően jól kézre áll. negatívum viszont, hogy a menüben a visszalépésre szolgáló gomb a bal felső sarokban van, ami mitt vezetés közben igencsak nyújtózni kell.
12 fő pont van és ezek két részletben vannak felsorolva, mivel egy képernyőre nem fértek ki:
Nézzük kicsit részletesebben, mit rejtenek az egyes menüpontok:
RÁDIÓ
Az AM és FM sávon fogható rádiók listája (a találati lista rendezhető ABC sorrend, műfaj szerint) , kedvenc állomások menthetők el valamint lehetőség van manuális hangolásra is.
MÉDIA
Ha nem rádiót szeretnénk hallgatni, van lehetőség saját audiofájlok lejátszására is pendrive-ról, vagy memóriakártyáról. Az ezekről szóló, éppen aktuálisan anyag részletei itt olvashatóak. Érdekesség, hogy az autó rendelkezik egy 10GB-os háttértárral a kedvenc zenék tárolására, aminek beállításai is itt vannak, “Jukebox” néven
CAR-NET
A VW saját, az autót online menedzselhető szolgáltatása érhető itt el. Az autó teszt jellege miatt ezen beállítást nem firtattuk mélyebben.
APP-CONNECT
Androidauto, Apple CarPlay MirrorLink lehetőségek és azok beállításai állnak a felhasználó rendelkezésére, mi az Apple Carplayt próbáltuk, hibátlanul működött.
Képtalálat a következőre: „apple carplay”
TELEFON
Az e-Golf rendelkezik beépített Bluetooth kihangosítóval is, ami a telefon egyszeri párosítása után mindig automatikusan csatlakozott, amikor beültünk az autóba. (iPhone 6S)
Tudunk definiálni kedvenc kontaktokat, valamint itt van a párosított telefonról beolvasott híváslista, nevek és a tárcsázó is.
GÉPKOCSI
Az elektromos meghajtással kapcsolatos információk tárháza ez a menüpont. A fő almenük:
e-kijelzések
Vezetési adatok
Think Blue oktató
Gépkocsiállapot
A másik, fontos lehetőség az “e-manager”, ahol az különböző időpontok adhatók meg az előfűtés és a töltési teljesítményre vonatkozóan. A hét több napja is megadható, különböző időpontokkal.
NAVIGÁCIÓ
A már korábban emlegetett, Google Maps-alapú navigáció lakik itt, természetesen minden olyan beállítási lehetőség adott, amit egy tisztességes navigáció magának mondhat 2019-ben. A térképet mi is frissíthetjük külső adathordozóról vagy élő netkapcsolat esetén hálózatról a “Változatinformációk” almenüpontban.
Az “útvonalopciók” menüpontban a navigáció 3 alternatív útvonala található a cél megadása után, ezek paraméterei mindig leolvashatóak. Itt állítható az egyik legtöbbet használt opció is, a fizetős utak és autópályák elkerülése is. A navigációban megadható, hogy legyen figyelemmel egy esetleges utánfutó jelenlétére is.
Egyik fórumos felvetés volt a navigációval kapcsolatban, hogy tud-e már a program több megállót is beütemezni? Nos, a válaszunk igen, ezt az “Útvonalpont-üzemmód aktiválása” menüpontban lehet megoldani. Ezen felül még számtalan beállítási lehetőség várja az autóst.
Az útvonalat mutató térképnél az alsó sávban, a a “nézet” menüpontban élő internetes kapcsolat esetében van lehetőség akár a Google Earth felület aktiválására is, valamint itt adhatóak meg a érkép nézeti paraméterei is. A nézet menütől jobbra van lehetőség egy mini player segítségével az éppen szóló hanganyagot változtatni.
KÖZLEKEDÉS
Élő internetkapcsolat esetén a TMC közlekedési információk olvashatóak itt.
VW MEDIA CONT.
Az autóhoz letölthető okostelefonos alkalmazás, a “Volkswagen Media Control” kapcsolódó beállításai laknak itt, amivel az Infotainment rendszer menedzselhető telefonról.
MEDIA
Az Audió részben már taglalt belső memóriába van lehetőség fotók feltöltésére is, amik itt tekinthetőek meg.
Hangzás
Az autóba épített hangszórók finomhangolására van mód itt, például a magas-közép-mély hangzás személyre szabásával.
SETUP
Az a bizonyos “beállítások” menü, ahol rengeteg lehetőség várja, hogy a tulajdonos végigzongorázza azokat 🙂
Sorrendben az almenük:
  • Képernyő (az érintőképernyő beállításai)
  • Idő és dátum
  • Nyelv
  • További billentyűzetek (az éppen aktuális billentyűzet mellé továbbiak vehetők fel)
  • Mértékegységek
  • Mobil készülékek adatátvitele
  • Beszédvezérlés
  • Biztonságos eltávolítás
  • Gyári beállítások (az egyes funkciók, vagy a teljes rendszer beállításainak gyári értékekre való visszaállítása történik itt)
  • Bluetooth beállítások
  • WLAN beállítások (az autó képes egy mobilnettel rendelkező SIM csatlakoztatása után mobil hotspotként működni és internetet osztani az utasoknak)
  • Car-Net szolgáltatások
  • Rendszerinformációk
  • Copyright
  • Konfigurációs asszisztens
Nos, a beállítások végére értünk, remélem nem sikerült nagyon szárazra, de úgy gondolom, hogy aki Golf GTE, e-Golf, vagy Passat GTE vásárlásán töri a fejét, annak biztosan izgalmas betekintést nyújtott a kiszemelt autó menürendszerébe ezen cikk.
Továbbá az autóról videós teszt is készül hamarosan, így iratkozz fel addig is Youtube csatornánkra!
Regisztrálj az új fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. Regisztrálj még ma! “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!