Nagyszabású multimédiás kiállításon mutatják be Nikola Tesla munkáit Budapesten

0

Nemzetközi és magyar művészek alkotásai elevenítik meg Nikola Tesla életét és alkotásait a Magyar Elektrotechnikai Múzeum szomszédságában álló Tesla Budapestben, a május 31-én nyíló Nikola Tesla – Mind from the Future című kiállításon.

Az eredetileg a zágrábi Mestrovic-pavilonban bemutatott és a Helena Bulaja Madunic kurátor által megálmodott interaktív kiállításon a közönség végigjárhatja Tesla életútját, amelynek során Budapest is fókuszba kerül, hiszen a tudós fiatalon érkezett a magyar fővárosba, ahol megismerkedett Puskás Tivadarral, és életre szóló barátságot kötött kollégájával, Szigeti Antallal.

Puskás segítségével kapott állást a párizsi Continental Edison Companynél, majd innen került Amerikába, hogy későbbi nagy ellenfele, Thomas Alva Edison alkalmazásába álljon.

A kiállítás sorra veszi a leghíresebb találmányokat, de a nemzetközi és magyar művészek alkotásain keresztül a történelem egyik legrejtélyesebb zsenijének életét is igyekszik jobban bemutatni. Tesla ugyanis nem csupán tudós volt, hanem alkotó elme, akinek munkái komoly hatást gyakoroltak a különféle művészeti ágakra, személye és életműve a mai napig inspirációs forrást jelent sokak számára.

A tárlat a különleges technikai megoldásokon túl ezekre az ihletett művészi pillanatokra is komoly hangsúlyt fektet. A feltaláló világlátását meghatározó Mark Twain és a Tesla alkotásaiból ihletet merítő Georges Méliès ugyanúgy felbukkan a kiállításon, mint a világhírű kortárs alkotók, akikkel Helena Bulaja Madunic készített filmet arról, hogyan leltek inspirációs forrásra a feltaláló munkásságában.

A nagyszabású kiállítás a horvát főváros után elsőként Budapesten lesz látható magyar művészek alkotásaival kiegészítve.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!