2018. december 23., vasárnap

Adventi koszorú - előétel

Előételnek, svédasztalra, reggelire, vacsorára, uzsonnára - bármikor szuper. 

Adventi koszorú 

Hozzávalók a tésztához: 30 dkg liszt, 1 púpozott teáskanál só, 4 g szárított élesztő, 2 evőkanál olaj, 2,1 dl víz;
a krémhez: 4 főtt tojás, 20 dkg tehéntúró, 10 dkg sűrű joghurt, 2-3 cikk fokhagyma, só, bors;
továbbá: 2 evőkanál olaj, 1-1 teáskanál szárított oregánó és fekete szezámmag, 1 kisebb tojás, 5-10 dkg főtt zöldborsó vagy brokkoli, ½ piros kápia paprika, néhány koktélparadicsom.

Elkészítése: A tészta hozzávalóiból rugalmas tésztát gyúrunk, jól megdagasztjuk majd letakarva hagyjuk duplájára kelni. Miután megkelt, kb. ½ cm vastag téglalappá nyújtjuk, megkenjük a 2 evőkanál olajjal (egyik hosszanti oldalán 2 ujjnyit vízzel kenünk meg olaj helyett), megszórjuk a morzsolt oregánóval, és a lehető legszorosabban feltekerjük. Ezután 2 cm vastag karikákra vágjuk, és a csigákat sütőpapírral bélelt tepsire egymás mellé helyezzük kör alakban. Megkenjük felvert tojással, megszórjuk fekete szezámmaggal, és 180 fokos sütőben aranybarnára sütjük. A krémhez a lereszelt tojást eldolgozzuk a tehéntúróval, a zúzott fokhagymával meg a joghurttal, sóval és borssal ízesítjük. A kihűlt koszorúalapot tálra helyezzük, rákenjük a krémet, majd kidíszítjük a sós vízben megfőzütt borsóval, a kis kockákra felvágott kápiával, ileltve a félbevágott koktélparadicsommal. A paprikából először kivágunk egy masniformát, a többit azután kockázzuk fel.

KAL - 2019.

2 megjegyzés:

Vicuska írta...

Szeretem az ilyen mutatós finomságokat!

sedith írta...

Köszönöm, Éva! Én is. :)

Related Posts with Thumbnails