2019. január 3., csütörtök

Túrókrémes kosárkák

Most, bevallom, bolti kosárkákat használtam. Egyszer vettem, már nem is emlékszem, pontosan, mire kellett, és megmaradtak. Épp jónak találtam az alkalmat a felhasználásukra. De amúgy van jól bevált kosárkareceptem is, szóval azt is le fogom írni. Így viszont egyszerűbb, és főleg gyorsabb. A túrókrém fűszerezésére bármilyen zöldfűszert felhasználhatunk ízlésünk szerint.

Túrókrémes kosárkák

Hozzávalók kb. 25 darabhoz: 30 dkg liszt, 18 dkg vaj vagy zsír, 1/2 mokkáskanálnyi só, 1 tojássárgája, 1-2 evőkanál hideg víz;

a krémhez: 40 dkg tehéntúró, 3-5 nagy evőkanál tejföl, 1-2 cikk fokhagyma, 1-2 szál újhagyma vagy 1 darabka póréhagyma, petrezselyemzöld, kapor, medvehagyma ízlés szerint, só, bors, 1-2 ek olívaolaj;
továbbá: piros húsú paprika, uborka, kukoricaszemek, sárgarépa stb. tetszés szerint.

Elkészítése: A lisztet elvegyítjük a sóval, majd elmorzsoljuk a vajjal vagy zsírral, végül pedig a tojássárgáját hozzáadva gyorsan összegyúrjuk. Ha nem állna össze, még belegyúrunk 1-2 evőkanál hideg vizet. Ha összeállt, gombóccá formázzuk, fóliába csomagoljuk, és hidegre tesszük legalább fél órára. Azután diónyi gombócokat csípünk ki belőle, kerekre nyújtjuk, és kibéleljük a tésztával a kosárkaformákat. tepsire helyezzük, és 180 fokos sütőben 10-15 perc alatt világosra sütjük. A formában hagyjuk kihűlni, majd óvatosan kiszedjük belőle. A töltelékhez a túrót simára kavarjuk a tejföllel, sóval borssal ízesítjük, végül belekeverjük a finomra aprított újhagymát, a zútott fokhagymát meg a felaprított zöldfűszereket. Ha medvehagymát is használunk, érdemes elhagyni a fokhagymát. 

Megjegyzés: Készen vásárolt kosárkákkal is elkészíthetjük. 

EK - 2019/3.

Coșulețe cu cremă de brânză

Ingrediente pt cca. 25 buc.: 300 g făină, 180 g unt sau untură de porc, ½ linguriță sare, 1 gălbenuș de ou, 1-2 linguri apă rece;
pt. cremă: 400 g brânză de vacă, 3-5 linguri mari de smântână, 1-2 căței de usturoi, 1-2 fire de ceapă verde sau 1 bucățică de praz, pătrunjel verde, mărar proaspăt, frunze de leurdă, sare, piper, 1-2 linguri ulei de măsline;
alte ingrediente: ardei roșu, castraveți, boabe de porumb, câteva rondele de morcovi etc.

Prepararea: Făina se amestecă cu sarea, se adaugă untul rece și se fărâmițează. Se adaugă apoi gălbenușul și cu mișcări rapide se face un aluat. Dacă aluatul este prea uscat, se mai adaugă 1-2 linguri de apă, după care se face o bilă, se înfășoară în folie de plastic și se ține la frigider minim 30 minute.  După aceasta se împarte aluatul în bile cât o nucă, se întinde fiecare bucată și se pun în formele de coșulețe aranjându-le frumos. Formele se pun într-o tavă și se coc 10-15 minute în cuptorul preîncălzit la 180 grade. Se lasă la răcit în forme, apoi se scot cu grijă. Pt. cremă se amestecă brânza cu smântâna, sa cundimentează cu sare și piper, se adaugă usturoiul zdrobit și ceapa verde și verdețurile tăiate mărunt. Dacă se folosește și leurdă nu se mai pune usturoi în cremă.

Observație: Se pot prepara aceste coșulețe umplute și cu coșulețe gata cumpărate.

BA - 2019/2.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails