Na de mire fogják felhasználni?

Na de mire fogják felhasználni?

Valentin Stalf, az N26 társalapítója és vezérigazgatója. Fotó: AFP

Az N26 olyan bankot épít, amelynél néhány perc alatt lehet regisztrálni és kártyát kérni, mindezt persze úgy, hogy egy bankfiók közelébe sem kell menni. Ezután pedig csak egy telefonra vagy számítógépre van szükség a kezeléséhez.

Jelenleg csak más országokban lehet náluk számlát nyitni, viszont korábbi kérdésünkre azt a választ adták, hogy bizony hozzánk is eljönnek. legutóbb októberben mozgolódtak, most a TechCrunch csapata beszélgetett a vállalat igazgatójával, Valentin Stalffal arról, hogy mihez kezdenek most, hogy összeszedtek 300 millió dollárt és a piaci értékük már 2,7 milliárd.

Először is szeretnének európai vállalatból globális vállalattá válni. Most szereztek jó pár amerikai befektetőt, idén az a céljuk, hogy az USA-ban terjeszkedjenek, ez pedig jó eséllyel felemészti az egész évüket. Ezzel együtt azért szeretnének még négy-hat más országba is bevonulni, de főleg Amerikába.

Most először hozták nyilvánosságra a cég értékét, ennek két fő oka van. Az első a hatalmas növekedés, amin keresztül mentek 2018-ban, gyakorlatilag megháromszorozódott a felhasználóbázis, így már 2,3 millióan bankolnak náluk. A második pedig, hogy Stalf szerint ők a leggyorsabban növekvő neobank a világon. Ha a jövedelmezőséget nézzük, az N26 akkor is az élen jár, legalábbis Stalf elmondása alapján. Ez azt jelenti, hogy a befolyt pénzt ők használják fel a legjobban.

Szeretnénk több országba elvinni a jelenlegi termékeinket.

– válaszolta arra a kérdésre, hogy dolgoznak-e új terméken. Tehát inkább azon dolgoznak, hogy több helyen lehessen elérni őket, ezután pedig jönnek majd az innovációk. Ezek közül el is mondott párat: több funkciót kap a Spaces, ami a bankfiók pénzspórolós része, ezen kívül érkeznek majd virtuális kártyák és különböző számlaszámok. Ezek jól mutatnak majd az olyan dolgaik mellett, mint a spéci bankszámla nomádoknak.

A jövő?

Utolsóként arról beszélt, hogy milyen lesz az N26 pár év múlva. Stalf szerint megvan a lehetőségük arra, hogy több százmillió felhasználójuk legyen világszerte, és efelé haladnak. Jelenleg három irodájuk van, egy Berlinben, egy Barcelonában és egy New York-ban, a jövőben pedig szeretnének még nyitni párat Európában, meg talán valahol máshol is a világon.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?