Litván banki licenccel veti meg újra a lábát Európában a Revolut. Érdekes változások jönnek.

Litván banki licenccel veti meg újra a lábát Európában a Revolut. A cég mostantól hivatalosan is banknak számít.

Forrás: Revolut

A Revolut hosszú és kalandos úton jutott hozzá az európai működést lehetővé tévő engedélyhez. Korábban már volt egy együttműködése a litván jegybankkal, aminek köszönhetően IBAN számokat, azaz nemzetközi átutalásos feltöltést tudott biztosítani az ügyfeleinek. A jegybank az olyan fintechek Litvániába csábítására hozta létre ezt a lehetőséget, amelyek a brexit miatt keresnek új európai központot maguknak.

A korábban megkezdett együttműködés folytatásának tekinthető az is, hogy mostanra a cég megkapta a banki licencet. A szakértők 2018-ra várták azt, hogy a licencre rákerüljön az utolsó aláírás is, de végül több időt vett igénybe a szabályozónak való teljes megfelelés.

Az átállás még hónapokat vehet igénybe, de megéri várni rá. Az eddig digitális tárcaként működő Revolut fiókok teljes értékű folyószámlává válhatnak. Emellett az európai banki betétbiztosítás is érvényes lesz ezekre a számlákra. Akiket eddig az akadályozott meg a komolyabb összegek feltöltésében, hogy egy startup bármikor csődöt jelenthet, most megnyugodhatnak. A betéteik 100 ezer euróig biztosítva vannak. Emellett a startup folyószámlahitelt és egyéb hiteleket is kínálhat a jövőben.

A Revolut idén ősszel azt is megígérte a Beyond Budapest konferencián, hogy hamarosan magyar bankszámlára utalva is fel lehet tölteni a tárcánkat. A cég sajtószóvivője azonban nem tudott pontosabb időpontot mondani arra, meddig kell várnia a magyar felhasználóknak.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá 1 hozzászólás

  1. revolutvictim 2019.03.09

    Hááát nem is tudom !

    Az tény hogy nyomuk sincs az Európai licenc listán

    https://www.bankingsupervision.europa.eu/ecb/pub/pdf/ssm.list_of_supervised_entities_201901~cc10da7690.en.pdf

    viszont a magyar áldozataiknak már külön csoportjuk van.

    https://www.facebook.com/groups/2589492271078088/

    Inkább erről lenne érdemes cikket írni !

Vélemény, hozzászólás?