DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Mercedes köszönetet mond Bottasnak

Zsinórban ötödször zsebelte be az egyéni és a csapatbajnoki címet a Mercedes. Az istálló érzi, hogy mindkettőben komoly szerepet vállalt az egyéni érdekeit háttérbe szorító Valtteri Bottas.

Tagadhatatlan, hogy a Mercedes gyári istállójánál az elmúlt két szezonban egyszer sem okozott gondot, hogy valamelyik pilóta támogassa a másikat, akár azon az áron is, hogy stratégiáját feláldozzák a győzelem oltárán. Ez döntő többségében Valtteri Bottast sújtotta, az idei szezonban több ízben is neki kedvezőtlen stratégiát futott azért, hogy Lewis Hamilton esélyei nőhessenek az első hely megszerzésére vagy megtartására.

Bottas éppen a napokban nyilvánította ki, hogy kicsit kezdi unni az állandó védekező szerepet, elég egyértelműen második számú pilóta a német gyári istállónál. Igaz, könnyen lehet, hogy éppen emiatt a harmónia miatt hosszabbítanak vele szerződést Toto Wolffék, mert sosem kérdőjelezi meg helyét a gárdán belül.

A csapatfőnök érzi, hogy a rutinos finnek fontos érdemei vannak Hamilton és az istálló újabb világbajnoki címében, ezért hálásak is neki. „Valtteri érdemei elévülhetetlenek az újabb sikerben. Jóval nehezebb szezonja volt, mint Lewisnak, de képes volt folyamatosan javítani saját teljesítményén és alapvető szerepet játszott az újabb bajnoki sikerben” – ismerte el Toto Wolff a Motorsportweek szaklapban.

Bottasban komoly csapatjátékosra lelt a Mercedes


„Az ő közreműködése óriási értékkel bírt. A bakui balszerencsével végződő futamig, ahol 25 pontot veszített önhibáján kívül, egyértelműen harcban volt a bajnoki címért, utána viszont minden ellene fordult. Megőrizte tisztességét és csapatjátékosként komoly támogató szerepet töltött be.”

„Bizonyára mentálisan nehéz elviselni, amikor olyan helyzetbe jut egy versenyző, hogy már nem nyerhet és a csapattársát kell támogatnia, de ő ezt remekül megoldotta. Úgy vélem, jövőre még erősebben tér vissza és igencsak megdolgoztatja Lewist és a többieket is a pénzükért” – tekintett előre Wolff.

A balszerencsés incidensek és a csapatutasítások miatt Bottas még mindig nem rendelkezik idén futamgyőzelemmel és ha Abu Dhabiban is elszalasztja ezt, akkor 2012 óta az első Mercedes-pilóta lenne, aki győzelem nélkül teljesít egy szezont.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: