DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

2019-es fejlesztések: Az irány jó, a hatásra még várni kell

Mégsem lesz akkora hatása a módosított első szárnyaknak 2019-ben, mint ahogy azt előzetesen az FIA gondolta – vélekednek az F1-es csapatok főmérnökei, akik ennek ellenére úgy gondolják, a szabálymódosítások a jó irányba indultak el.

2019-ben az egyik jelentős technikai változást a Formula–1-ben a leegyszerűsített első szárnyak bevezetése fogja jelenteni. Az FIA ugyanis elsősorban azt tűzte ki célul, hogy a versenyautók huzamosabb ideig követhessék egymást a gumik jelentős kopása nélkül. Az F1-es csapatok főmérnökei ellenben egyelőre bizonytalanok abban, hogy az eszközölt változtatásoknak köszönhetően valóban izgalmasabb futamokat láthatunk a jövőben.

Rob Smedley, a Williams teljesítményért felelős igazgatója elmondta, értelmetlen lenne elvárni az F1-es autóktól azt, hogy más versenyautókhoz hasonlóan tudják követni egymást. „Már a fizika törvényei sem teszik ezt lehetővé, ezért el kell fogadnunk: ezek az autók egyszerűen kialakításuknál fogva képtelenek arra, hogy akár a túra autókhoz hasonlóan követni tudják egymást. Ez kifejezetten érvényes a jelenlegi generációra, tekintve, hogy milyen hatalmas leszorítóerőt generálnak.” Az év végén a grove-i istállótól távozó Smedley szerint azonban a módosított első szárnyakkal valóban a jó irányba indultak el, hatalmas előre lépésre azonban senkinek sem szabad számítani.



Smedley véleményét a Ferrari főmérnöke, Jock Clear is osztotta, mondván, habár egyelőre a kísérleti fázisban járnak és még nem tudják, hogyan fognak festeni az első szárnyak 2019-ben, az már jól látható, hogy a jó útra léptek a változások tekintetében. „A tíz csapat feltehetően tíz különböző megoldással fog előállni, a legtöbben valószínűleg olyannal, amire mi nem is gondoltunk volna, és ez akár még pozitív irányba is mozdíthatja a dolgokat" – mondta a brit szakember. „Jelenleg azt a tényt vizsgáljuk, hogy a szoros versenyzés nem feltétlenül lesz egyenlő azzal, hogy a jövőben mindenki előzni tud. Azt viszont elérhetjük, hogy a versenyzők legalább szorosan követni tudják egymást, ezzel is nyomás alá helyezve az előttük haladót.”

A Renault technikai igazgatója, Nick Chester ellenben úgy gondolja, a 2019-es aerodinamikai fejlesztéseknek még nagyon kevés hatásuk lesz a versenyzésre. „Az autók valóban könnyebben tudnak majd egymás nyomában járni, szóval ezen a téren biztosan fejlődni fogunk, arra viszont, hogy a teljes csomagról valódi képet kapjunk még legalább 2021-ig várni kell.”

Ross Brawn, a Formula–1 sportigazgatója elmondta, az elmúlt évben a csapatokkal szoros együttműködést folytattak a versenyek izgalmasabbá tételének érdekében. Ennek köszönhetően jelentős előrelépéseket tettek a technikai szabályok finomításának terén, amelyek közül a legnagyobb figyelmet az első szárnyak módosítása kapta. „A szimulációk és azok az adatok, amiket a csapatoktól kaptunk kézzel fogható hatást mutatnak. Ennek ellenére tisztában vagyunk azzal, hogy a valós bizonyítékot csak a 2019-es Ausztrál Nagydíjon fogjuk látni. Az eddig bevezetett változástatások egy fontos első lépést jelentenek, viszont nem jelentik azt, hogy ezt a területet teljesen kimerítettük. A célunk az, hogy olyan sportszabályzatot állítsunk össze, ami a Formula–1 hosszútávú jövőjét szolgálja.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: