DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

A Nissan leleplezte a láthatatlant láthatóvá tévő technológiáját a CES-en

A Nissan leleplezte jövőbemutató tanulmányát egy olyan járművel kapcsolatosan, amely segít a vezetőknek, hogy azt is láthassák, ami szabad szemmel nem látható. A valóság és a virtuális világ egyesítésével így létrejöhet a tökéletes összekapcsoltautó-élmény.

Az úgynevezett I2V (Invisible-to-Visible) technológia a Nissan Intelligent Mobility keretében készül el, ez utóbbi a vállalat válasza az autók meghajtásával, vezetésével és társadalmi integrációjával kapcsolatos kérdésekre. Az I2V egy interaktív, háromdimenziós és teljes bemerülést nyújtó virtuális élményen keresztül mutatja meg a vezetés jövőjét.

Az I2V a járművön kívül és belül található szenzorok adatait, illetve a felhőből származó adatokat egyesítve támogatja majd a vezetőket. Így a rendszer azon túl, hogy nyomon követi a jármű közvetlen környezetét, arra is képes, hogy előre jelezze a vezetés későbbi körülményeit, valamint képes azt is megmutatni, hogy mi rejlik egy épület mögött vagy a következő kanyaron túl. A vezetési élmény fokozása érdekében az útmutatás interaktív és emberközeli módon érkezik, például az autón belül megjelenő avatárok segítségével.

A virtuális világhoz kapcsolódva az I2V a szolgáltatások és kommunikációs lehetőségek végetlen tárházát kínálhatja, így még kényelmessebbé és izgalmasabbá teheti a vezetést.

„Azáltal, hogy szabad szemmel nem látható információkat jelenít meg, az I2V nagyobb biztonságérzetet ad, és élvezetesebbé teszi a vezetést” – mondta el Tetsuro Ueda, a Nissan kutatóközpontjának egyik szakmai vezetője. „Az interaktív funkciók a felhasználó érdeklődésének megfelelő élményt hoznak létre, így mindenki a számára megfelelő módon használhatja azokat.”

Az összekapcsolt vezetés eddig ismeretlen élménye

Az I2V a Nissan Omni-Sensing-technológiáján alapul, amely egy csomópontként működik, és valós időben gyűjti össze az adatokat a forgalmi környezetből, a jármű körüli és az azon belüli térből. A Nissan SAM (Seamless Autonomous Mobility – Zavartalan autonóm mobilitás) technológiája valós időben gyűjtött információk alapján elemzi az út környezetét, a ProPILOT részben autonóm vezetéstámogató rendszer pedig információkat nyújt a járművet övező világról.

A technológia 360 fokos tartományban térképezi fel a virtuális teret a jármű körül, hogy tájékoztassa a vezetőt olyan körülményekről, mint az út és a kereszteződések állapota, látási viszonyok, közúti jelzések és a közelben tartózkodó gyalogosok. Szenzorok használatával a járműben utazókat is megfigyeli és meghatározza, mikor van szükségük segítségre valaminek a megtalálásában, vagy mikor jött el az ideje egy frissítő kávészünetnek.

Az I2V arra is képes, hogy összekapcsolja a vezetőket és utasokat a Metaverse virtuális világával. Ez lehetővé teszi, hogy a családtagok, barátok vagy más személyek háromdimenziós kiterjesztett valóság útján megjelenített avatárként jelenjenek meg az autóban, hogy társaságot vagy segítséget nyújtsanak.

Több támogatás az autonóm és manuális vezetés során

Az önvezetés során az I2V képes kényelmesebbé és élvezetesebbé tenni az autóban eltöltött időt. Például esős időben való vezetés során kivetíthető egy napsütéses táj az autón belül.

Egy új hely meglátogatása során a rendszer kereshet a Metaverse adatbázisában egy tájékozott helyi vezetőt, aki valós időben kommunikálhat a jármű utasaival.

Az Omni-Sensing-technológia képes rögzíteni a vezető által átadott információkat, így a területre érkező más látogatók is hozzáférhetnek a hasznos tanácsokhoz. A fedélzeti mesterséges intelligencia is képes felhasználni ezeket az információkat, hogy hatékonyabbá tegye a vezetést az adott környéken.

A manuális vezetés során az I2V az Omni-Sensing technológiából származó információkat egy rétegként jelenítheti meg a vezető látómezejében. Ez az információ segít a vezetőnek felkészülni a nehezen belátható kanyarokra, rendellenes útviszonyokra és a várható forgalomra.

A vezetőnek arra is lehetősége van, hogy egy professzionális sofőr segítségét kérje a Metaverse-en keresztül, aki valós időben tud segítséget nyújtani. A professzionális vezető kivetített avatárként vagy virtuális felvezetőautóként jelenik meg a vezető látómezejében, hogy demonstrálja a legjobb vezetési módot.

Az I2V azon túl, hogy képes tájékoztatást adni a dugókról és a várható vezetési időről, arra is képes, hogy különleges részletekről tájékoztassa a vezetőt. A vezető így több információval rendelkezhet az előtte álló útról, és stresszmentesebbé válhat a vezetés. Az Omin-Sensing technológiából származó helyi adatok elemzésével az I2V alternatív javaslatokat ad akár arra vonatkozóan is, hogy mely sáv biztosítja a legjobb haladást.

Az érkezéskor az I2V hozzáférhet a SAM-rendszerhez, hogy parkolóhelyet keressen, és leparkolja a járművet a vezető számára a bonyolult manőverezést igénylő parkolási helyezetekben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: