eur:
394.07
usd:
365.23
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Elektromos autót töltenek fel egy OMV töltőállomáson a II. kerületi Szilágyi Erzsébet fasoron 2017. január 25-én.
Nyitókép: Mohai Balázs

A Volkswagen le akarja nyomni a Teslát

A Volkswagen elektromos autók gyártásával is meg akarja őrizni vezető szerepét a nemzetközi gépkocsipiacon. Ezt a cég vezérigazgatója jelentette be, és utalt arra is, hogy a VW tervezett e-autói olcsóbbak lesznek, mint az amerikai Tesla modelljei. 

Már egymillió elektromos autót adtak el a világon 2017-ben, és ez 54 százalékos emelkedés az előző évhez képest. A Volkswagen, amelynek hírnevét megtépázta a dízelbotrány, be akar törni erre a piacra is - ez derült ki abból az interjúból, amelyet Herbert Diess vezérigazgató adott az Automotive News amerikai szakportálnak.

"Ha az elektromos autók nem terjednek el világszerte a következő években, annak nem az lesz az oka, hogy a Volkswagen meg sem próbált tenni érte" - mondta a VW vezérigazgatója, és hozzátette,

megfizethető népautókkal akarnak megjelenni a nemzetközi piacon.

Az új MEB platform révén 40 százalékkal tudják majd csökkenteni az előállítási költséget, és így már egy elektromos Golf ára vetekedhet egy mostani dízel árával. A VW ötvenmillió e-autó gyártási kapacitását foglalta le, és három ázsiai akkumulátorgyártóval is megállapodott.

Herbert Diess utalt arra is, hogy fontolóra vették a betársulást az ugyancsak akkumulátorok gyártására szakosodott Varta, továbbá a BASF vegyi konszernébe. Ezt a német gazdasági miniszter indítványozta, de eddig a Volkswagen bizalmatlan volt az igencsak költséges vállalkozás iránt. Most – mint a vezérigazgató is közölte –

már megtették az első gyakorlati lépést az elektromos autók tömeges gyártása felé,

ugyanis a Passat modellek gyártását áthelyezik a VW emdeni telephelyéről a csehországi Skodához, és Emdenben a jövőben csak kis méretű villanymeghajtású gépkocsikat fognak gyártani, amelyeknek ára 20 ezer euró (nagyjából 6,5 millió forint) alatt marad.

További két üzemet is kizárólag elektromos autók előállítására fognak átalakítani. Herbert Diess nem titkolta, hogy fel akarják venni a versenyt az amerikai Teslával, mégpedig úgy, hogy a Volkswagen olcsóbban kínálja majd modelljeit.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×