2019. március 13., szerda

Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése


Ez egy olyan könyv, amit ajánlanék a középiskolába, kötelező vagy ajánlott olvasmánynak. Egyrészt mert azokról a dolgokról szól, ami a tinédzsereket érdekelheti, önmaguk és szexualitásuk felfedezése, a középiskolai élet, zaklatás, barátság, szerelem, másrészt pedig a homoszexualitás témája és elfogadása, más szemszögből való megtapasztalása. Segíthet elfogadóvá és megértővé tenni a fiatalokat abban a korban, amikor még talán sokkal könnyebb, mint egy felnőtt esetében.

A történet erősen két részre tagolódik. Cameron átnevelés előtti és utáni életére. Az első rész mindennek ellenére boldognak mondható. A második rész pedig annyira fojtogató és meghökkentő, mintha legalább a középkorban történnének  dolgok. 

Cameron története 12 éves korában kezdődik, amikor egy balesetben elveszíti szüleit. Nagyon megviseli, de az talán még jobban, hogy egy pillanatban valamiféle megkönnyebbülést érzett azért, mert nem kell nekik elmondania a bűnét. 

A történet a 90-es évekbe repít bennünket, Kelet-Montanába, ahol Cameron Post éli az átlagos tinik életét. Azaz élné, ha nem a legjobb barátnőjével csókolózna éppen azon a napon, amikor a szülei balesetet szenvednek. Ez a csók egész életére rányomja a bélyegét. 

Bűntudat nyomasztja minden nap, amin nem segít az, hogy nagymamája és vallásos, konzervatív nagynénje neveli tovább, aki gyökeres meggyőződéséből eredően elutasít mindenféle másságot, ami nem meglepő, hiszen azokban az időkben még egyáltalán nem volt elfogadott Montanában az, ha valaki a saját neméhez vonzódott.

Ezért Cameron, miközben igyekezett tisztába jönni saját magával, titkolnia kellett érzelmeit, gondolatait, igyekezett az átlagos középiskolások életét élni. Amikor Coley Taylor megjelenik az iskolában és Cameron életében, a dolgok előrelátható következménye, hogy fény derül Cameron szexuális vonzalmára Coley iránt, amit nagynénje és nagymamája egyáltalán nem tolerál. 

Ezért az Isteni Ígéret nevű vallásos-átnevelő intézetbe küldik, amitől azt remélik, hogy ott meggyógyítják a lányt, kigyógyítják bűnös vonzalmából. Amennyire szerettem a fent említett első rész történéseit, Cameron gyerekkorát, majd tinédzserré válását, annyira gyűlöltem ezt a második részt, ezt az egész átnevelősdit. Az érzéseket, amiket magával hozott, a társadalom által elvárt magatartás- és viselkedésformákat, az átnevelést és az azt magyarázó gondolatokat. 

Az intézetet, ahol Cameronnak meg kellett volna tanulnia a megfelelő nemi szerepét, ahol két nem hozzáértő ember sulykolta nap, mint nap az ott lakó fiatalokba bűnös voltukat, rossz, helytelen viselkedésüket, mintegy földig rombolva önbecsülésüket, teljesen elbizonytalanítva őket önmaguk hovatartozását illetően. 

Az átnevelést a vallás zászlaja alatt űzik, az iskolát irányító két személy Rick tiszteletes és Lydia March, aki pszichológusként van jelen azt vallják és hangsúlyozzák, hogy homoszexualitás nem létezik, csak bűnös vágyak vannak, amivel az intézet lakóinak meg kell küzdeniük. Gyűlölniük kell ezt a vágyat, ezt az érzést. Kisgyerekkori traumákat, szülői rossz viselkedéseket igyekeznek feltárni, hogy arra foghassák a bűnös vágyak, gondolatok kialakulását. Tehát nem elég, hogy magát a résztvevő gyereket bántják, még a szülőket is megpróbálják felelőssé tenni. Ami Cameron esetében még nagyobb tehert jelent, hiszen szülei meghaltak, és rájuk is bűnösként kell gondolnia.

A történet megnyugtatóan zárul, az első lépés megtétele nagyon fontos, nagy bátorságra és erőre vall, nagyon tetszett Cameron fejlődése és alakulása, aki tulajdonképpen a szemünk előtt válik fiatal felnőtté, és indulhat el  egy nehéz úton, egy olyan úton, amiben nem kell önmagát megnyomorítania és meghazudtolnia. 


Ez a könyv az önmagunk és mások elfogadásáról szól, ne akarjunk senkit megváltoztatni, főleg ne átnevelni, merjük vállalni önmagunkat, olyannak, amilyenek vagyunk, ne azzal foglalkozzunk, hogy mások mit szólnak hozzá, hiszen nem ők élik az életünket, nem tudják milyen gondolataink, érzéseink, születési adottságaink vannak, ezért semmi közük a mi életmódunkhoz, akkor meg pláne, ha gonoszsággal és előítéletekkel közelednek.

Bea


"Nagyon jó érzés volt olyasmit csinálni, aminek a világon semmi értelme."

*****

"Nem tudom pontosan, miből veszi észre az ember, hogy önmagává vált."

*****

"Lindsey a fejemben azt mondta: Vicces! Pedig kurvára különleges 
lehet a bűnöm, ha egy egész gyógyintézetet hoztak létre azért, 
hogy foglalkozzanak vele."

*****

"Egyszerűen csak azért szerettem a lányokat, mert semmit sem tudtam tenni ez ellen."

*****

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése