+ Média

Marton László újra kézbe vette a Pál utcai fiúkat

Marton László: Pár héttel ezelőtt azonban újra megnéztem, és voltak is vele művészi gondjaim, de nem tettem szóvá, senkivel nem beszéltem a társulat tagjai közül. Röviddel ezután a színház igazgatóságáról kaptam egy váratlan, meglepő hívást.

A Dés László zenéjét, Geszti Péter dalszövegeit és Horváth Csaba koreográfiáját egybeolvasztó A pál utcai fiúk c. előadás rendezője Marton László hosszabb kihagyás után, a tévéfelvétel előtt vette újra kezébe a produkciót – adja hírül az ujszo.com.

Tévéfelvétel készült a Vígszínház 2016 őszén bemutatott és azóta is folyamatosan telt ház előtt futó előadásáról, a Molnár Ferenc regénye nyomán készült A Pál utcai fiúkról.

„Mivel jó ideje nem vagyok kapcsolatban a Vígszínházzal, az előadáson sem tudom úgy rajta tartani a szememet, ahogy szoktam – mondja a Kossuth-díjas rendező.

– Pár héttel ezelőtt azonban újra megnéztem, és voltak is vele művészi gondjaim, de nem tettem szóvá, senkivel nem beszéltem a társulat tagjai közül. Röviddel ezután a színház igazgatóságáról kaptam egy váratlan, meglepő hívást.

A gazdasági igazgató jelentkezett telefonon, és arra kért, legyek a készülő tévéfelvételnek művészi értelemben a felelőse, hiszen én vagyok az előadás rendezője. Erre a kérésre muszáj volt igent mondanom. Nem hagyhattam cserben azokat a színészeket, akikkel együtt létrehoztam ezt a produkciót. Felhasználva a korábbi tapasztalataimat, vittem magammal a jegyzeteimet, és tartottunk egy nagyon komoly, jó hangulatú megbeszélést, végiggondolva mindazt a tanulságot, amit az előadásból korábban levontam. Utána jött az összpróba, ami egészen felkavaró élmény volt.”

A főszereplők közül néhányan Grund néven zenekart alapítottak, amely azóta is sikeres koncerteket ad.

2018 tavaszán, a 150. előadáson már a platinalemezt vették át. A Mi vagyunk a grund című dalhoz klip készült, amelyet százezrek tekintettek meg a neten. 2019. január 10-én a 200. előadást játszották, az idei POSZT-on pedig a 233-at láthatták a nézők.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top