A teljes ellenzék felsorakozott Botka László mögött Szegeden

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 20.

Belpol

"Ez nem pártpolitikai, főleg nem ideológiai, hanem egy lokálpatrióta szövetség."

A szegedi Széchenyi téren mutatta be az ellenzéki összefogás jelöltjeit Botka László, aki itt jelentette be hivatalosan: újra indul a polgármesteri címért.

Az MSZP-s politikus mögött végül mégis csak felsorakozott a teljes ellenzék – még a nyár folyamán hallani lehetett némi ellentétről a DK-val, de mára Gyurcsány Ferenc pártja is jelezte, támogatja Botka újraválasztását.

Így az MSZP, a DK, a Momentum, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd, illetve az Összefogás Szegedért Egyesület (ÖSZE) támogatja Botka Lászlót és a képviselő-jelölteket.

"Ilyen széles és teljes körű összefogás soha nem volt még: a tagok között van baloldaliak, liberálisok, civilek, zöldek és jobboldaliak is – amilyenek a szegediek." A polgármester direkt kérte a pártoktól és a civil szervezetektől, vegyék tudomásul, hogy "ez nem pártpolitikai, főleg nem ideológiai szövetség, hanem egy lokálpatrióta szövetség" – derül ki a szeged.hu tudósításából.

Botka kijelentette a Fideszre utalva, hogy el akarják foglalni Szeged városát. Szerinte "idevezényeltek elég nagy számú idegent Budapestről és más városokból, azzal a céllal, hogy károgjanak, hogy elvitassák a közösen elért sikereket."

"Meg fogjuk tőlük védeni Szegedet, Szeged város ugyanis nem eladó. Mint ahogy megvédjük attól is Szegedet, hogy pénzéhes, milliárdos oligarchák akarják lenyúlni a fejlesztés forrásokat" – jelentette ki Botka László.

Figyelmébe ajánljuk