Tiborcz István beperli Karácsony Gergelyt a „Tiborcz-adó” miatt

  • narancs.hu
  • 2019. június 21.

Belpol

Kampánytémának tartja, hogy Karácsony Gergely adójavaslatot nevezett el róla.

Karácsony Gergely főpolgármesteri kampányban ismertette a Tiborcz-adónak nevezett javaslatát, amely értelmében az 500 millió forint feletti budapesti ingatlanokat a főváros megadóztatná, az ebből befolyó összeget pedig szociális bérlakásépítésre költené.

Tiborcz István az Indexnek kizárólag erről az ügyről nyilatkozott. Elmondása szerint különösebben nem vette zokon a szerinte csak a kampánynak szóló adójavaslatot. De miután a Kúria egy ügyben már kimondta, hogy nem közszereplő, ezért nem köteles eltűrni, hogy más politikai célból használja a nevét, jogi lépéseket tesz, személyiségi jogi pert kezdeményez.

Hogy pontosítsunk, a Kúria akkor azt mondta, hogy Tiborcz István nem közszereplő,  ha magánemberként szólítják meg az utcán, és bár egy átlagembernél jobban, a közszereplőkhöz hasonlóan kell tűrnie a média figyelmét, de csak bizonyos keretek között.

"Különösebben tényleg nem szeretnék ezzel foglalkozni, de ha Karácsony Gergely jó ötletnek tartja, hogy különböző adókat személyekről nevezzen el, akkor javaslom, hogy a zuglói transzparens és problémamentes parkolási rendszer dicséretére a zuglói Mikulás-csomagokat nevezze át Karácsony-csomagokra."

Tiborcz érvelése szerint, mivel nem ő találta ki az adójavaslatot, és nem is járult hozzá, hogy a nevét felhasználják, kénytelen pereskedni.

Karácsony visszaszólt Tiborcznak, üzent a NER-lovagoknak: kezdjenek félretenni, mert októbertől behajtjuk mindazt, amivel a budapestieknek tartoznak

"Sejtettük, hogy Orbán Viktor vejének hazavinni jobban esik, mint visszaadni a közösbe. Ezért is tökéletes névadója ennek az adónak."

Figyelmébe ajánljuk