Médianapló

Médianapló - Szükség van-e médiaismeretre az iskolákban?

2020. január 18. 10:54 - Zöldi László

Ma reggeli hír, hogy a tizenöt legjobb gimnázium igazgatói kérvénnyel fordultak az oktatási kormányzathoz. Azt javasolják, hogy az új Nemzeti Alaptanterv bevezetését a minisztérium halassza el 2021 szeptemberéig. Kéne idő a felkészülésre. Bejelentésük érzékenyen érint, mert az új NAT már nem tartalmazza a Mozgóképkultúra és médiaismeret elnevezésű tantárgyat. Médiatanárként szerepet vállaltam a meggyökereztetésében.

A honosítás Hartai László filmrendező érdeme. Rengeteget tett azért, hogy az általános iskolások és a gimnazisták megérthessék a nyilvánosság eszközrendszerét. De mert filmes, kézenfekvő, hogy a mozgóképkultúra felől közelítette meg a médiát. Hajdani filmkritikusként mindig elismertem a pedagógiai érdemeit, de a tantárgyat igyekeztem a többi médium irányába tágítani. Vagyis a sajtót, a rádiót és az internetet legalább annyira fontosnak tartottam, mint a mozifilmeket és a tévéműsorokat. E szakmai feszültségek azonban a kétezres évek második felére tartalmas vitákban csitultak el, egyenlítődtek ki. Hartai Laciék kiképeztek legalább ezer médiatanárt, mi ennél kevesebbet. Nem egyetemen, hanem főiskolán tanítottunk, amely az általános iskolák számára adott pedagógusokat.

E munkában élen járt az egri főiskola, de mi is igyekeztünk. A mi nemcsak munkahelyemet, a nyíregyházi főiskolát jelentette, hanem a Klubháló című diákportált is, amelynek munkatársai azokból a főiskolásokból kerültek ki, akiknek fölfigyelhettem az íráskészségére. (Nyíregyháza mellett Szombathelyen, Székesfehérvárott és Egerben is tanítottam.) Ők vettek részt a 120 órás tanfolyamokon, amelyeket 2006-ban a csillebérci táborban szerveztünk, 2008-ban a csillaghegyi Alfréd-panzióban és 2010-ben a Pallas Páholyban. Sajátos okunk volt a közreműködésre. A kétezres évek közepén a magyar felsőoktatás áttért a bolognai rendszerre, márpedig az egyszakos képzés csökkentette a végzősök elhelyezkedési lehetőségeit.

Ha az alapszak mellett kiképeztük őket a médiaismeret tanítására is, alkalmassá váltak arra, hogy az általános iskolákban kielégíthessék a médiatanár-hiányt. Néhány évig kellemes élménybeszámolókat kaptam tőlük a foglalkoztatásukról. Nem sokkal a második Orbán-kormány hatalomra jutása után azonban az oktatási államtitkárság az általános iskolákban megszüntette a médiaismereti tantárgyat. Innen már csak egy lépés, hogy a gimnazisták sem ismerhessék meg összefüggéseiben a nyilvánosság eszközrendszerét.      

7 komment
süti beállítások módosítása