Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Két órás figyelmeztető sztrájkot tartottak a győri Audi dolgozói, az egész gyárban leállt a termelés

Ez a cikk több mint 5 éves.

Ahogy arról a Mércén is beszámoltunk, a győri Audi szakszervezete sikertelen egyeztetéseket folytatott a cég vezetésével, akiknek nem tartották elfogadhatónak a bérfejlesztési ajánlatát, ezért ma 2 órás figyelmeztető sztrájkot tartottak.

A munkabeszüntetés reggel 9-től 11 óráig tartott, Németh Sándor, az Audi Hungária Független Szakszervezet elnöke pedig a több ezres szakszervezeti tagság mellett minden délelőttös munkatársat arra buzdított, hogy támogassa a sztrájkot.

Németh Sándor a Mércének elmondta, hogy közel száz százalékos volt a támogatottsága a munkabeszüntetésnek, és mind a négy területen, ahol megszervezték a figyelmeztető sztrájkot, leállt a termelés. Németh elmondta azt is, hogy folytatják a céggel a megbeszéléseket, és elsősorban tárgyalásos úton szeretnének érvényt szerezni a követeléseiknek.

A munkavállalói érdekképviselet követelései a következők:

  • egyéves bérmegállapodás
  • 18 százalék, de minimum 75 ezer forintos alapbéremelés január 1-től
  • VBK (választható béren kívüli juttatások) keretösszege 787 ezer forint
  • további 4 százalék mozgóbér beépítése az alapbérbe
  • jubileumi bónusz bevezetése és a lojalitásbónusz továbbfejlesztése
  • HAY-rendszer (munkakörértékelés) optimalizálása
  • pótszabadságok feletti munkatársi szabadon rendelkezés
  • minden munkatárs részére havonta legalább egy szabad hétvége

A követelésekhez képest az Audi azonban olyan ajánlatot tett, amit nem tudott elfogadni a szakszervezet. Az Audi dolgozók azért is elégedetlenek, mert bár a magyarországi gyár termelékenysége kimagasló, az alkalmazottak bére mégis jóval elmarad nem csak nyugat-európai társaikétól, de a környező országokétól is. Szlovákiában átlagosan 28, Csehországban 25, Lengyelországban pedig 39 százalékkal többet visz haza egy munkavállaló, aki valamelyik, a Volkswagen csoporthoz tartozó gyáregységben dolgozik.

A győri Audi dolgozói számos helyről kaptak támogatást, kifejezte szolidaritását például a fémmunkások wolfsburgi szakszervezete is. Az országban pedig nem csupán az Audisok elégedetlenek: a rabszolgatörvény elleni tüntetéssorozat alatt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete bejelentette, hogy sztrájkbizottságot alakít, a közszolgálati dolgozók márciusra hirdettek sztrájkot, ha a kormány nem tesz eleget a szakszervezet követeléseinek, január 19-én pedig országos útlezárásokra, blokádokra és tüntetésekre lehet számítani.

(Mérce/MTI)

Címlapkép: MTI / Krizsán Csaba