Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Egyoldalú bérrendezést hajtana végre a Suzuki, a szakszervezet magasabb fizetésért tárgyalna

Ez a cikk több mint 4 éves.

Egyoldalúan jelentett be bérrendezést kedden az esztergomi Suzuki a Vasas Szakszervezetek szerint. A gyár dolgozóinak érdekképviselete úgy véli, még bőven lenne mozgástér magasabb bérek kiharcolására.

Kedden az MTI-nek eljuttatott közleményben számolt be arról a Suzuki, hogy béremelést hajt végre: átlagosan 12 százalékkal emeli  dolgozói bérét idén a Magyar Suzuki Zrt., az esztergomi gyár fizikai dolgozóinak átlagbére 13,4 százalékkal nő január elsejétől visszamenőlegesen.

A Mérce ugyanakkor úgy értesült, nem valódi bérmegállapodásról van szó: a cég az üzemi tanáccsal folytatott tárgyalásra hivatkozva jelentette be a bérrendezést. Ám az üzemi tanácsnak kollektív megállapodási joga nincs – fejtette ki László Zoltán, a Vasas Szakszervezetek alelnöke a kérdésünkre válaszolva.

A szakszervezet – mivel eddig még nem tárgyalt velük a munkáltató – további konzultációt fog kezdeményezni, és szeretne magasabb béremelést elérni.

A Vasas úgy látja: a vállalat jövőképe és eredményei is lehetővé tennék a nagyobb mértékű emelést, és a Suzuki-munkavállalók bére a magyarországi autógyárak relációjában is hagy kívánni valót maga után.

Az eddigi bértárgyalásba az immáron több mint négyszáz tagot tömörítő helyi alapszervezetet nem is vonták be, ám a Vasas bízik aban, hogy az újonnan kinevezett HR-vezetővel lehetőség nyílik arra, hogy érdemi egyeztetés történjen a bérfejlesztésről.

A Vasas szerint a most bejelentett elmelés bérrendezésnek minősül – azaz a vállalat csak igazít a bérstruktúrán -, miközben ahhoz, hogy a hazai autógyárak bérszínvonalához mérten versenyképes legyen a az esztergomi dolgozók fizetése, bérfejlesztésre lenne szükség.

László Zoltán szerint a most bejelentett béremelés – amely körülbelül 17 500 forintot jelent átlagosan – helyett a dolgozók körében végezett felmérések alapján bruttó 40 ezer forint lenne a megfelelő mértékű bérfejlesztés.

Az esztergomi gyár csaknem 3200 alkalmazottnak biztosít hosszú távú munkalehetőséget, az országos beszállítói hálózatában dolgozókkal együtt pedig mintegy tízezer munkavállalót foglalkoztat.

A Vasas helyi alapszervezete 2019 februárjában alakult meg, amelynek azonban a titkárát, Szakács Gábort már a megalakulás másnapján elbocsátotta a cég. Az időnként abszurdba hajló elemekkel tarkított küzdelem azóta is tart: a szakszervezet a hatályos magyar törvényekre hivatkozva jogi útra terelte az ügyet.

Címlapkép: Mérce