nb1.hu

2 légiósa nélkül érkezett meg a Honvéd az edzőtáborba, de…

Festői környezetben készülhetnek.

Megérkezett az ausztriai edzőtáborába a következő szezonra és a Zalgiris Vilnius elleni El-feladatokra készülő Budapest Honvéd. Meg kell hagyni, eléggé Pazar környezetben készülhetnek majd a kispestiek a következő napokban, mert Kirchdorf in Tirol gyönyörű.
 
A kerettagok közül Szendrei Norbert bokasérülése miatt maradt otthon, valamint később csatlakozik a gárdához David N’Gog, aki a klub engedélyével a gyermeküket váró felesége mellett maradt, míg Änis Ben-Hatira egy kisebb sérülése miatt – szintén a Honvéd jóváhagyásával – később tért vissza Magyarországra. Ben-Hatira átesett a szezonkezdetkor szükséges orvosi vizsgálatokon, és az edzőtábor ideje alatt otthon végez erőnléti edzéseket, hogy minél hamarabb a lehető legjobb állapotba kerüljön.
 

A Honvéd az edzőtábor során négy (zárt kapus) felkészülési mérkőzést vív majd, együttesünk otthon nem játszik edzőmeccset, a július 4-i hazaérkezés után egy héttel pedig már jöhet is a Zalgiris Vilnius elleni Európa-liga-párharc.
 
A Honvéd kerete az ausztriai edzőtáborban a klub tájékoztatása szerint:
Kapusok: Berla Attila, Horváth András, Lefkovits Robi
Védők: Batik Bence, Djordje Kamber, Kálnoki-Kis Dávid, Ivan Lovirc, Temesvári Attila
Középpályások: Banó-Szabó Bence, Gazdag Dániel, Heffler Tibor, Hegedűs Márk, Herjeczki Kristóf, Kovács Nikolasz, Tonci Kukoc, Mohamed Mezghrani, Nagy Gergő, Eke Uzoma
Támadók: Cipf Dominik, Lukács Dániel, Májer Milán, David N’Gog
 
A Honvéd felkészülési mérkőzései
Június 26., szerda: Wacker Innsbruck (osztrák)–Budapest Honvéd
Június 29., szombat: Budapest Honvéd–Zenit (orosz)
Július 1., hétfő: Royal Mouscron (belga)–Budapest Honvéd
Július 3., szerda: Budapest Honvéd–Red Bull Bragantino
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC