Digitális detox és zegzugos techno buli a budai hegyekben: ilyen volt a 2019-es Kolorádó

A Kolorádó kicsit olyan, mintha a Pesti betondzsungel hiperkúl éjszakai életét felpakolnák egy kamionra és átszállítanák Buda amúgy csendes, madárcsicsergős lankáira. Ez a felállás már önmagában izgalmasan hangzik, ráadásul a négynapos fesztiválon a hazai fellépők mellet olyan külföldi előadók miatt is érdemes volt kimenni, mint az Yves Tumor vagy az idei év húzónevének számító Kurt Vile.

Mivel nem tudtam mire számítsak, megkerestem az idei Kolorádó záróshowját adó Dope Calypso zenekar gitárosát, Kelemen Lászlót, aki rutinos kolorádozóként segített kicsit képbe kerülni a negyedik alkalommal megrendezett fesztiválról.

 „Szerintem az eldugott színpadok és helyszínek nagyon jól ki lettek találva. Ezeket érdemes felfedezni, ráadásul itt izgalmas gócpontok is kialakulnak a bulizókkal. És mivel sok ilyen kis helyszín van, lehet buliról bulira vándorolni” – közölte velem Kelemen László.

Ennek megfelelően, igyekeztem minél több kisszínpadot felkeresni. A Keret helyszíne például abszolút zárt világot alkotott, mivel teljesen körbe volt kerítve. Itt az ember szinte el is felejtette, hogy nem egy belvárosi klubban, hanem egy erdei fesztiválon van.

„Színpadképben a Gólya tetszik nagyon, mert méretében pont kellemes, ráadásul sok vizuális elem is van itt. Vizualitásban viszont a Csodaszarvas adta a legjobb élményt” – mondta a Dope Calypso gitárosa a neoncsövekkel felszerelt, elektronikus zenei helyszínről.

Egyébként az egész fesztiválra jellemző, hogy az elektronikus zenei szcénát és az undergroundot igyekeznek képviselni a mainstream helyett. Ennek megfelelően a Kolorádó egyelőre egy családiasabb léptékű fesztivál, amit könnyű bejárni. Emellett az egész rendezvény nagyon zegzugos, a rendezők nagyon jól kihasználják az erdős helyszínt.

A fesztivál szerintem legszürreálisabb helyszíne egyértelműen az Árok volt, ami a szó szoros értelmében azt jelenti, hogy az éppen zenélő DJ/zenekar egy árok alján zenél. A produkciók pokolian hangulatosan voltak megvilágítva, ráadásul az árok felett egy keskeny híd húzódik, ahol tényleg olyan érzése van az embernek, mintha az Apokalpisziks most című film függőhidas jelenetében lenne. De melyik koncertek miatt volt érdemes kimenni az idei Kolorádóra?

„Én nagyon vártam a Kurt Vile koncertjét, és nagyon tetszett is. Az Yves Tumortól viszont nem vártam sokat, összességében azonban nagyon pozitív csalódás volt, izgalmas volt látni és hallani, hogy zeneileg milyen dolgokat pakol egymásra” – mesélte László, aki kiemelte még a lassabb tempójú, elszállós riffeket hozó Fenster koncertjét is.

De mi a helyzet a Dope Calypsoval? A tavalyihoz hasonlóan, idén is ők játszottak a fesztivál záróestéjének end show-ján.

„Tavaly nagyon jól sikerült a záró koncert, az este egy pontján úgy negyvenen voltunk a színpadon. Úgyhogy talán ennek apropóján felhívtak a szervezők, hogy nem csináljuk-e idén is mi az end showt.”

Mivel a Kolorádó szervezői igyekeznek odafigyelni a természetre, a zenekar nem használhat pirotechnikai eszközöket vagy lézert. Ezért az idei záró koncerten olyan extra vendégelőadók ugrottak be a Dope Calypso fellépésén, mint Kovács Dávid, a Rock Band for Old man dobosa és Springer Márton, az Ivan and the Parazol gitárosa.

Szuper kaja, zéró pókember-jelmezes külföldi

A zenei programok mellet külön dicséretet érdemel a Kolorádó ételkínálata, a Hokedli nevű standnál 1800 forintért vettem egy tandoori csirkét, amiről bátran kimerem jelenteni, hogy életem egyik legjobb fesztiválvacsorája volt. Ráadásul a tányér papírból volt, az evőeszközök pedig fából, szóval a környezetet sem szemeteltem tele feleslegesen műanyaggal.

Hatalmas plusz pont még, hogy a Kolorádón nincsenek pókembernek, teletubinak, meg más idióta jelmezbe öltözött tajrészeg fesztiválozók, a látogatók sokkal kevésbé akarnak ilyen módon kitűnni a tömegből – persze részeg, teljesen megborult emberből azért itt is van, de hát melyik fesztiválon nincs? Meglepő volt viszont, hogy bár fiatal fesztiválról van szó, a Kolorádót már rengeteg külföldi felfedezte, találkoztam belga, amerikai, és olasz látogatókkal is.

Digitális detoxikáció

„A legnagyobb különbség más fesztiválokhoz képest, hogy nincsen térerő. Persze az tök jó, hogy az emberek nem a telefonjukat nyomogatják, meg posztolnak 3 percenként valamit az Instagramra, de azért ez sok mindet megnehezít” – és valóban, ironikus módon Kelemen Lászlóval is nagyon nehezen tudtuk összehozni a beszélgetésünket, mivel nem egyszerű feladat egy fesztiválon megtalálni egymást telefon nélkül.

De nem csak a telekommunikáció, a közlekedés is nehézkes. A fesztivál területére kifejezetten kalandos a fel- és lejutás. Bár papíron Hűvösvölgytől 15 percenként indul shuttle-járat a bejárathoz, csúcsidőben nem igazán tudták tartani a menetrendet, emiatt pedig rengeteg ember torlódott fel.

Negatívum még, hogy bár az idei évre bevezették a festipay-fizetőrendszert, sok pultnál valóságos Odüsszeia volt kivárni a sort – az én rekordom 40 perc sorban állás volt egy korsó sörért.

Ezeket leszámítva, a Kolorádó abszolút pozitív csalódás volt, és valószínűleg nem csak nekem: a pénteki nap volt az első a fesztivál életében, hogy minden napijegyet eladtak a szervezők. Úgyhogy, aki szeretne túlnyújtózni egy kicsit a komfortzónáján, az jövőre mindenképp látogasson el a budai hegyekbe!