Számítani lehetett rá, hogy a Mercedesnél az A és a CLA után az utóbbi sportkombi-változatából is kihozzák a legizmosabbat. Hozzájuk hasonlóan a CLA 45 Shooting Brake is a legerősebb négyhengeres szériamotort kapja.

A Mercedesnél azok után, hogy bejelentették, elkészültek a legerősebb sorozatgyártású kétliteres, négyhengeres motorral, megismerhettük az autókat is, amiket hajthat. Az A 45 és a CLA 45 az AMG kínálatának két legkisebbje, mégis elég izmosak ahhoz, hogy azonnal vágyj rájuk. Ha pedig nagyobb csomagtérre van szükséged, alapból 505 literesre, akkor a most bemutatott Shooting Brake-et neked találták ki.

A lépcsőshátú CLA mintájára a kupés vonalú kombi is rögtön kétféle kivitelben érkezik. A CLA 45-ben a kétliteres motor 387 lóerőre és 480 Nm-re képes, néhány lóerővel már ez is több az elődjénél,

és ott a CLA 45 S, aminél 421 lóerőre növelték a teljesítményt, és 500 newtonméterre a nyomatékot.

A motorhoz mindenképpen nyolcfokozatú automata váltó és összkerékhajtás jár, ezért a CLA Shooting Brake-nek 4 másodperc is elég, hogy százra gyorsuljon.

Az AMG-nél maximálisan kihasználták az autóban rejlő lehetőségeket,

ezért például Drift móddal is ellátták, amikor a hajtás a hátsó kerekekre jut, a hangját pedig a kipufogóba épített szelepekkel lehet megvadítani. A függőleges osztású hűtőmaszkjával, nagy légbeömlőivel, kiszélesített sárvédőivel és négy kipufogóvégével a Mercedes-AMG CLA 45 S Shooting Brake olyan családi autó lett, amit nem tudunk nem akarni.

Ha nem kell 421 lóerő, de még 387 sem, akkor itt a CLA 35:

Sportkombiként is itt a kecskeméti gyártású Mercedes

Dögös és jól is megy a CLA 35 Shooting Brake.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Kényelmes tempónál is könnyen történhet hatautós baleset az autópályán

Öt autó, aminek a bemutatója után meg kellett változtatni a nevét

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés